Sokkoló történetek, amelyekre nincs logikus magyarázat

A szakértők és az átlagemberek sem tudják, hogy mi okozhatta ezt az öt megdöbbentő esetet.Bár 2021-ben elmondhatjuk, hogy a szakértőknek sikerült több olyan hihetetlen történetre logikus magyarázatot találniuk, amelyekről régen azt hitték az emberek, hogy csak a földtől elrugaszkodott dolgok állhatnak a háttérben.

Ugyanakkor még napjainkban is akadnak sokkoló esetek, amelyekre se az átlagemberek, se a szakértők nem találnak logikus magyarázatot.

A turvillei alvó lány: 1871-ben Ellen Sadler elaludt egy nap, majd kilenc évig fel sem ébredt Turville-ban, ahol a családjával élt. Még mielőtt ez bekövetkezett volna, Sadler sokszor szenvedett erős álmosságtól, fáradtságtól és rohamokat kapott, mindezen pedig az orvosok sem tudtak segíteni.

A környéken sokan hallottak az alvó lányról, majd az egész országból érkeztek emberek a családhoz, hogy lássák Sadlert, és adományokat adjanak az anyukájának, aki szájon át etette a lányt. Amikor kilenc évvel később, 21 éves korában felébredt, akkor Sadler semmire sem emlékezett abból az időből, amit alvással töltött.

Hat évvel később férjhez ment, majd született öt gyermeke, az élete pedig ismét normális lett. Azt soha nem sikerült kideríteni, hogy mi okozta a kilenc éven át tartó alvását.

Egy valódi horror történet: 1927. február 11-én a barátaival, egy 3 éves és egy 12 éves fiúval, játszott a 4 éves William Gaffney annak a brooklyni lakóháznak a folyosóján, amiben lakott. Az idősebb fiú néhány percre bement a lakásban, majd mire visszatért, a másik két gyerek eltűnt.

A házkutatás során megtalálták a 3 éves gyereket a lakóház tetején, de Gaffney sehol sem volt. A 3 éves fiú azt állította, amikor kihallgatták, hogy a „mumus” vitte el a barátját. Egy Joseph Meehan nevű férfi arról számolt be, hogy ugyanazon a napon látta, hogy egy idős férfi próbál megnyugtatni egy kisfiút, aki hisztérikusan sírt és azt hajtogatta, hogy haza akar menni az anyukájához.

Később, a Gaffney utáni nyomozás során, Meehan rájött, hogy a 4 éves kisgyereket látta aznap. Gaffney soha többé nem került elő, az viszont évekkel később kiderült, hogy Meehan a sorozatgyilkos, Albert Fish társaságában látta a gyereket.

Fish idővel bevallotta, hogy megölte a kisfiút, de azt nem árulta el, hogy hol temette el. Mivel Gaffney maradványait a mai napig nem találták meg, ezért a fiú családja soha nem kapott lezárást.

A fiú, aki szellemeket látott: 1993-ban vacsorafőzés közben hallotta meg Denise Jones az 5 éves fia, Michael sikoltozását a hálószobájából. Jones berohant a gyermekéhez, aki remegve kuporgott az ágyán és sikoltozott. Az anyuka próbálta megnyugtatni a kisfiút, akitől azt kérte, hogy mesélje el, hogy mi a baj.

Michael elmondta, hogy egy különös kinézetű férfi jelent meg a szobájában, rámosolygott, megérintette a vállát, aztán eltűnt. Végül az anyukának sikerült megnyugtatnia a kisfiút, majd mind a ketten elfeledkeztek a történtekről.

Néhány héttel később Jones és Michael átmentek a nagyszülőkhöz, ahol a kisfiú váratlanul ismét sikítani kezdett, azt állítva, hogy a férfi visszatért. Ekkor derült ki, hogy Jones 17 évvel korábban meghalt apját látja, akiről Michael soha nem látott fényképet.

Nem sokkal később a kisfiú már arról beszélt, hogy gonosz szellemek akarják a pokolba vinni, és az „Árnyékember” zaklatja. Az egyik este Jones dübörgő hangokat hallott, majd látta, hogy a fia ágya hevesen remeg, aztán egy hat láb magas árnyék átsuhant a hálószoba falán.

Ezután Jones egy paranormális nyomozóhoz fordult segítségért, aki azt javasolta, hogy költözzenek el, ám amikor ettől sem szűntek meg a jelenségek, akkor ördögűzést javasoltak a nőnek. A kisfiún végül öt ördögűzést hajtottak végre.

Arra a mai napig nincs logikus magyarázat, hogy valójában mi történt, de az biztos, hogy Michael nem szenvedett mentális vagy fizikai betegségben.A Watseka-csoda: 1877-ben a fiatal Lurancy Vennum hirtelen rohamokat kapott Illinois-ban. Miután elájult, órákig nem tért magához, majd hamarosan már napokra eszméletlen maradt, amikor pedig felébredt, akkor arról számolt be a családjának, hogy a szellemvilággal lép kapcsolatba eszméletlen állapotában.

Az orvosoknak nem sikerült orvostudományi magyarázatot találniuk a rohamaira, és azt tanácsolták a családnak, hogy küldjék szanatóriumba a lányt, ám mielőtt ezt megtehették volna, megjelent náluk egy Asa Roff nevű férfi.

Az illető azt állította, hogy a lánya, Mary, ugyanolyan rohamokban szenvedett, mint Vennum. Mary elmegyógyintézetbe került, ahol 1865-ben meghalt. Mivel Roff nem fogadta el azt a magyarázatot, hogy a lánya elmebeteg volt, ezért tanulmányozni kezdte a spiritualizmust, és rájött, hogy Mary médium volt, aki a szellemekkel kommunikált.

Roff hatására Vennum belement, hogy megvizsgálja egy spirituális orvos. A vizsgálat közben a lány transzba esett, majd amikor magához tért, akkor azt állította, hogy ő Mary Roff, és olyan dolgokról beszélt, amelyekről csak a Roff család tudhatott.

Roffot annyira magával ragadták az érzelmei, hogy megkérte a lányt, hogy a maradjon nála. Abban az 5 hónapban, amit Vennum Roff házában élt, Vennum testében Mary szelleme élt. Miután hazaköltözött, Vennum folytatta a korábbi életét, majd férjhez ment és terhes lett.

Amikor vajúdni kezdett, akkor újra megszállta Mary szelleme, hogy fájdalommentessé tegye a szülést. Az soha nem derült ki, hogy Vennum tényleg médium volt, vagy csak mentális betegségben szenvedett.

A Camberwell temető szörnyetege: 1993 októberében indult el egy barátjához a camberwell-i régi temetőbe egy férfi, akit váratlanul megragadott valami, majd a földre dobta. A férfi felnézve egy hatalmas lényt látott, aminek feje német juhászra emlékeztette. A lény rámorgott, majd elrohant.

Nyolc évvel később két ember morgást hallott, amikor a temető mellett sétáltak. Körülnéztek, hátha valamilyen állattól érkezett a hang, de csak egy fát találtak, ami olyan hevesen rázkódott a temető sarkában, mintha éppen ki akarnák tépni a helyéből.

A járókelők nem maradtak ott kivárni, hogy mi fog történni, hanem inkább gyorsan elmentek a helyszínről. A lényt soha többé nem látta senki, viszont a történet sokakat érdekel, akik szeretik a rejtélyeket.

Egyes teóriák szerint vérfarkas terrorizálta a temetőt. Arra, hogy valójában mi történt, senki sem talált hihető magyarázatot.


(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com