Sötét családi titkok

A Reddit közösségi oldalon mesélték el néhányan, hogy milyen szörnyű titkokat tudtak meg a rokonaiktól.A felnőttek igyekeznek eltitkolni a legsötétebb családi titkokat a gyerekek elől, ám amikor a csemeték elég idősek lesznek, akkor általában a rokonok elárulják ezeket a megdöbbentő titkokat. A Reddit nevű közösségi oldalon most ilyen sötét családi titkokról meséltek a felhasználók.

1.

A nagymamámnak egy nap elege lett abból, hogy a nagypapám minden nap verte őt, ezért megpróbálta megölni egy fejszével, de a nagyapám kivédte a támadást, így csak a hüvelykujját vesztette el. A nagymamám a születésem előtt elhagyta őt.”

2. Kiderült, hogy az unokatestvérem valójában a féltestvérem, ugyanis az anyukám teherbe esett főiskolás korában, a gyerekét pedig örökbe fogadta a nagynéném és a nagybácsim.”

3. „Kiskorában megerőszakolták a nagybácsimat. Miután ezt elmondta a nagyszüleimnek, azok nemcsak, hogy nem hittek neki, hanem még meg is verték, és kitagadták a családból, amiért szégyent hozott a fejükre egy ilyen hazugsággal.”

4. Egy ideig nálunk laktak az unokatestvéreim, amit nagyon élveztem, mert így olyan volt, mintha minden nap ottalvós bulit tartanánk. Később megtudtam, hogy valójában az unokatestvéreim anyukájának mentális problémái voltak, ezért a gyámügyesek elvették tőle a gyerekeit. Az anyukám ekkor felajánlotta, hogy addig nálunk lehetnek az unokatestvéreim, amíg a testvére jobban nem lesz. A nagynénim mentális állapota sokat javult, így újra ő neveli az unokatestvéreimet.”

5. Még a 60-as években a nagymamám első férje borzasztóan erőszakos és bántalmazó volt, de ezt jól leplezte, így a nagymamám nem tudta beadni a válókeresetet, mert nem volt bizonyítéka a sérüléseire. Annak érdekében, hogy megszabaduljon a férjétől, a nagyim papuccsal ütögette az arcát.”

6. Egyszer a Facebookon írt nekem egy srác, hogy megkérdezze, nem vagyunk-e rokonok az apámmal, akinek elég szokatlan vezetékneve volt. Eleinte azt hittem, hogy csak egy rajongó, ugyanis főiskolás voltam, a srác pedig velem egy idős. Így derült ki, hogy apám megcsalta az anyukámat, és van egy velem egyidős féltestvérem.”

7. Az apám akkor ejtette teherbe az anyámat, amikor a középiskolában tanította. Az apám akkor 30 éves volt és nős, anyukám pedig a 15 éves diákja volt. Azt követően, hogy összejöttek, az apám elvált, majd elvette anyukámat egy olyan államban, ahol 16 éves kortól engedélyezett a házasság. Két hónappal a bátyám születése előtt házasodtak össze.”

8. Elég valószínű, hogy a nagybácsim kioltotta két ausztrál rendőr életét a 80-as évek végén.”

9. Öt éves koromban kaptam egy 'bentlakásos bébiszittert', aki hajlani kettőkor költözött be hozzánk. Később megtudtam, hogy valójában az anyukám unokatestvére meggyilkolt két gyereket, és a tárgyalása idejére magunkhoz vettük a lányát. Ő az egyetlen halálsoron lévő rab a megyében, ahol élek.

10. „A nagymamám legendás pitéje szupertitkos recept alapján készült. Később kiderült, hogy valójában egy élelmiszerboltban vette, aztán csak kitette egy szép tálba.”

11. 10 éves koromban meghalt az unokatestvérem és az apukája. Sokáig azt hittem, hogy halálos balesetet szenvedtek, de amikor idősebb lettem, akkor kiderült, hogy az apuka öngyilkos lett, majd néhány hónappal később az unokatestvérem is megölte magát. Ez nagyon szomorú, még úgy is, hogy alig ismertem őket.”

12. Apukám és a nővére között 16 év korkülönbség van. A nővére titokban szült egy kislányt, aki nagyjából egyidős lehet az apámmal. A család ezt nem mondta el az apámnak addig, amíg egyetemre nem ment. Mivel egy kisvárosban laktak, ezért könnyen előfordulhatott, hogy apám az unokahúgával randizott kamaszkorában.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com