Sóval etette meg 17 hónapos babáját, hogy a férje figyeljen rá 18+

Ép ésszel felfoghatatlan dolgot tett egy amerikai nő, aki saját 17 hónapos babáját sóval etette meg.


A 23 éves amerikai nő szándékosan adott sót a gyereknek, mert azt hitte a férje ettől majd figyel rá.

A megrázó eset még július 31-én történt Spartanburgben.

peyton-martines-crop

Kimberly Nicole Martines később azt mondta, hogy a kicsi Peyton álmában sikított, ezután vitte be a kórházba. A gyerekért sokáig küzdöttek, de végül agyhalottnak nyilvánították és két nap múlva lekapcsolták a gépekről.

Az orvosok kiderítették mi okozta a gyerek rohamát, és szóltak a rendőrségnek, hogy a gyereket sóval etették meg. Ettől a kislánynak magas láza és rohamai voltak.

martines-web

Kimberly végül elismerte, hogy egy teáskanál sót adott a gyereknek. Azért tette, mert azt gondolta, hogy a férje majd jobban odafigyel rá.

A férfi ugyanis egy ideje külön élt tőle és a nő így akarta visszaszerezni.

57a639eb8ee76.image

A nőt letartóztatták és nemsokára gyilkosság és gyerekbántalmazás miatt állítják bíróság elé. Akár 20 év börtönre is ítélhetik – számolt be róla a CBS News.

Kimberly-Martines-Murdered-Baby-With-Salt

A megölt baba ikertestvérét és másik testvérét védőőrizetbe vették.

Peyton gyerekorvosa ugyanis novemberben észrevette, hogy a kislány nem hízik és nem fejlődik rendesen. Azt javasolta Martinesnek, hogy vigye specialistához, de ő nem tette meg.

Forrás: ripost.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com