Spanyolországban már többen haltak meg a fertőzés következtében mint Kínában

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Spanyolországban már többen haltak meg koronavírus-fertőzés következtében mint Kínában - derült ki az egészségügyi minisztérium szerdán közölt adataiból.A halálos áldozatok száma 3434, egy nap alatt 748-cal növekedett. A vizsgálatok eddig több mint 47 ezer esetben igazolták a fertőzést, közülük több mint 7900-zat az elmúlt 24 órában diagnosztizáltak.

   
Egyre növekszik a gyógyultak száma is, már 5367 kórházi kezelést kapott páciens épült fel.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi madridi sajtótájékoztatóján a modellszámításokra hivatkozva azt valószínűsítette, hogy a járvány most, ezekben a napokban tetőzik.
    

Az egészségügyi és szociális intézményekben továbbra is gondot jelent a védőfelszerelések, orvosi maszkok, kesztyűk, köpenyek nagy mennyiségű utánpótlása. Miguel Villarroya, a hadsereg vezérkari főnöke bejelentette: Spanyolország a NATO segítségét kérte a védőeszközök beszerzéséhez a szervezet Katasztrófaelhárítási Koordinációs Központján keresztül.
  

A dél-európai ország ezekből az egészségügyi felszerelésekből több szállítmányt kapott és vár is még Kínából, a legutóbbi vásárlás értéke 432 millió euró - tájékoztatott Salvador Illa egészségügyi miniszter. Spanyolország az Európai Unió segítségére is számíthat - mondta  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az El País című napilapnak adott interjújában. Twitter-oldalán pedig részletesebben is kifejtette, hogy két hét múlva a spanyol kórházakban lehetnek azok az egészségügyi felszerelések, amelyek uniós közbeszerzése folyamatban van.
    

Több spanyol nagyvállalat, mint például a Santander bank, a BBVA bank, a Telefónica távközlési szolgáltató és az Iberdrola áramszolgáltató pénzügyi alapot hozott létre egészségügyi felszerelések vásárlásra, cégenként 25 millió eurós hozzájárulással. A spanyol fővárosban szerdán megkezdődik a létfontosságú ágazatokban dolgozók koronavírus-tesztelése. Mások mellett a rendőrség, a mentőszolgáltat, a tűzoltóság és a háziorvosi szolgálat munkatársainak vizsgálatát végzik el, hogy időben kiszűrjék az esetleges fertőzéseket.
    

A madridi tartományban, ahol eddig a legtöbb fertőzöttet regisztrálták, a helyi kormány arra tett javaslatot, hogy a járvány elmúltával egy emlékművet állítsanak az áldozatok emlékére és az egészségügyi dolgozók munkájának elismerésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com