Sperma-szerű táplálékkiegészítő az új divat

Először senki sem figyelt fel az egyszerű italként árult Soylent porra, amiért ma már 115 dollárt (25 ezer forintot) adnak az eBay-en.Rob Rhinehart
Az emberek mindig meg tudják döbbenteni egymást! Most egy táplálékkiegészítő miatt hökkenhetünk meg, hiszen addig senki sem vásárolta a terméket, amíg az csak egy gyöngyház-színű folyadék volt.

Ám, amikor a hirdető, a 25 éves Rob Rhinehart, hozzátette az eBay hirdetéshez, hogy a Soylent állaga olyan, mint a sperma, akkor egyből venni kezdték az emberek a táplálékkiegészítőt, ami akkora sláger lett, hogy már nem 85 dollárba, hanem 115 dollárba kerül a hét tasakból álló, egy hétre elegendő Soylent.

A táplálékkiegészítő egy tasakjában annyi por van, amivel három étkezést válthatunk ki. A Soylent fogyasztásához azonban nagy elszántság kell, hiszen a vízzel elkevert ital kissé csomós, az íze nem éppen finom, a szaga pedig annyira durva, hogy nem csoda, ha elmegy az étvágyunk.

A fogyasztók azonban istenítik a táplálékkiegészítőt, ami állítólag néhány korty után száműzi az éhséget. A nagy sikerre való tekintettel, a feltaláló már katonáknak is ajánlja az italt, mert a tasakokat könnyű elvinni a bevetésekre.

A Soylent ára várhatóan akkor csökkenhet 70 dollárral, ha még többen rászoknak. A táplálékkiegészítő feltalálója egyébként nem akar itt megállni. A következő terve az, hogy olyan összetételt fejleszt ki, ami növeli a diákok vizsgateljesítményét.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com