Spermáját etette meg a diákjaival

Süteménybe sütötte a saját testnedvét a 62 éves tanár, és azt adta a bekötött szemű tanítványainak.süti
Harminc éve dolgozott tanítóként az a 62 éves tanár Los Angelesben, aki ellen eljárás indult, mert kiderült, hogy 2005 és 2010 között a spermájával etette a 7-10 éves diákjait, akik azt hitték, hogy játszanak.

A férfi annyira magabiztos, és büszke volt arra, amit tesz, hogy több mint négyszáz fényképet készített róla. A képeket egy drogériában hívatta elő, ám 2010-ben az ott dolgozó asszisztens, aki csomagolta a fotókat, meglátta a bekötött szemű, leragasztott szájú diákokat, akiknek az arcán hatalmas csótányok tanyáztak, és a szájuk körül pedig fehér habféleség volt látható.

Az asszisztens feljelentette a tanárt. Az ügyben nyomozó rendőrök a vizsgálat során, az iskola szemetesében megtalálták a képeken látható kanalat, rajta a férfi testnedvével. Kiderült, hogy a tanár olykor süteménybe sütötte a spermáját, és azt adta a diákoknak.

A férfi ellen nem ez az első ilyen típusú eljárás. A kilencvenes években azért panaszolták be a diáklányok, mert szerintük a tanár az asztal mögött ülve simogatta magát, majd többjüket fogdosta is. Az akkori ügyet azonban nem vizsgálták meg elég alaposan, ezért úszhatta meg a férfi.

Most viszont valószínűleg azt is figyelembe vették, hiszen az iskola egész tanári karát és minden munkatársát felfüggesztették. Az új igazgató pedig a 76 embernek kicsit több mint a felét vette csak vissza. A perverz tanár valószínűleg élete végéig börtönben marad.

(Forrás: kurir.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

http://ujhazak.com