Stoltenberg: a NATO kivonulása Afganisztánból a terrorizmus elleni harc eredményeit veszélyeztetheti

Az afganisztáni NATO-misszió jövője komoly megfontolást igényel, ugyanis a kivonulás a nemzetközi terrorizmus ellen vívott harc eddig elért eredményeit és az afgán vezetésű békefolyamat jövőjét veszélyeztetheti - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben csütörtökön azon a sajtótájékoztatón, amelyet Alexander De Croo belga miniszterelnökkel közösen tartott.A belga miniszterelnöki rezidencián szervezett sajtótájékoztatón - kérdésre válaszolva - Stoltenberg elmondta, hogy a misszió jövőjéről közös döntésre van szükség a résztvevő tagállamok részéről, ugyanis akár a maradás, akár a kivonulás mellett dönt a szövetség, annak költségei és hatásai lesznek, és azt eredményezheti, hogy Afganisztán újra a terroristák biztos menedékévé válik.

    
A maradás a kihívásokkal teli katonai műveletek folytatását jelenti, valamint azt, hogy a NATO-csapatokat továbbra is támadások érhetik. A legfontosabb, hogy bármit is tesz a NATO, az közös döntés eredménye legyen, ugyanis a szövetségesek együtt mentek Afganisztánba, s amikor az idő eljön, együtt is kell távozniuk onnan - mondta a főtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com