Súlyosabb bűncselekményekkel gyanúsítják a kórházi támadót

A korábban közölteknél súlyosabb bűncselekményekkel gyanúsítják a kórházi támadót, a Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának meghosszabbítását további három hónappal - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.Ibolya Tibor közleményében azt írta: a nyomozó hatóság az eljárásban a gyanúsítottat folytatólagosan kihallgatta, és vele súlyosabb minősítést közölt. Felidézte: a gyanú szerint a 37 éves külföldi férfi 2021. március 13-án a délutáni órákban egy VI. kerületi kórházban először egy betegtársát fojtogatni kezdte, és többször mellkason ütötte, támadásával csak a sértett segítségért kiáltása miatt érkező ápolók láttán hagyott fel. Ezután a szomszéd kórteremben, sebészeti ollókkal súlyosan bántalmazott egy védekezésre képtelen állapotban, altatásban lévő nőt. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

   
A gyanúsított ezek után az őt megfékezni próbáló egyik ápolónőre támadt, megkísérelte mellkas tájékon megszúrni, aki a szúrásokat egy maga elé tartott kukatetővel el tudta hárítani.  A dühöngő gyanúsítottat a kórház biztonsági őreinek sikerült megfékeznie, ennek során egyikük a kezén szúrt, könnyű sérülést szenvedett.
   

 Az altatásban lévő, súlyosan bántalmazott nő az azonnal megkezdett orvosi beavatkozás ellenére, a támadást követő 4. napon meghalt. A férfit immár közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletével, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletével gyanúsítják - írta Ibolya Tibor, hozzátéve: a BRFK életvédelmi nyomozói a súlyosabb bűncselekmények megalapozott gyanúját a férfival közölték.
    

A főügyész emlékeztetett: a bíróság korábban elrendelte a külföldi férfi letartóztatását 2021. április 16.-ig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. A Fővárosi Főügyészség szerint a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, valamint a terhelt személyi körülményeire tekintettel, továbbra is szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartása ugyancsak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. A BRFK a bűncselekmény napján arról számolt be, hogy egy kínai állampolgárságú férfi az ügy gyanúsítottja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com