Súlyosbította öt ember büntetését kábítószer-kereskedelem miatt a Győri Ítélőtábla

Súlyosította egy nő és négy férfi büntetését kábítószer-kereskedelem miatt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla.A Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: kábítószer-kereskedelem miatt a Tatabányai Törvényszék idén februárban három és hét év közötti szabadságvesztésre ítélte az öt vádlottat. Az ügyészi indítvánnyal egyezően a táblabíróság öt és tizenegy év közötti, fegyházban végrehajtandó büntetésre súlyosította a vádlottak büntetését.
    

A jogerős ítéleti tényállás szerint az ötödrendű vádlott kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt kiszabott jogerős szabadságvesztését töltötte egy büntetés-végrehajtási intézetben, ahonnan egy illegálisan tartott telefonon azzal hívta fel a negyedrendű vádlottat, a feleségét, hogy folytassa az általa korábban elkezdett tevékenységet.
    

A nő 2019 júliusában a harmadrendű vádlottól kábítószert vásárolt, amelyet eladott az elsőrendű vádlottnak. Ezt követően az ötödrendű vádlott telefonon felvette a kapcsolatot a kábítószert megvásárló férfival és megállapodtak, hogy a feleségétől ismét drogot vásárol. Az adásvételben a másodrendű vádlott is részt vett Kisbéren, ahol elfogták őket.
    

Az értékesített és az arra szánt kábítószer mennyisége tízszeresen meghaladta azt a mennyiséget, amely fölött legsúlyosabbnak minősül a bűncselekmény. A táblabíróság a súlyosítás indokaként azt jelölte meg, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elszaporodtak, és ez komoly veszélyt jelent a társadalomra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.

Késsel fenyegetőzött a vonaton

Késsel fenyegetőzött a vonaton

Egy szabadnapos NNI-s nyomozónő tartóztatta fel.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com