Súlyosítást kér a fellebbviteli főügyészség a gyermekét molesztáló nőre

Súlyosítást kér a Győri Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárás során arra nőre, aki két évvel ezelőtt a láthatások alkalmával szexuálisan molesztálta hétéves fiát - tudatta a másodfokú ügyészség kedden az MTI-vel.Az első fokon eljáró Győri Törvényszék május 19-én kihirdetett ítéleti tényállása szerint a nő rendezetlen életvitele miatt a gyermeket nagyrészt a dédnagymamája gondozta, ötéves korában azonban a járási hivatal védelembe vette a fiút és nevelőszülőnél helyezte el.
    

A hivatal engedélyezte a nőnek, hogy havonta két alkalommal egy-egy órát felügyelet nélkül kapcsolatot tarthasson a gyermekével a győri gyermekvédelmi szakszolgálat hivatalos helyiségében. A nő 2020-ban a láthatásokon a szakszolgálat udvarán félreeső helyen, vagy az épület mellékhelyiségében több alkalommal szexuális cselekményt végzett, illetve végeztetett a gyermekkel.
    

A kisfiú 2020. június 12-én elmondta a nevelőszülőjének, hogy mit csinált vele az anyja. A nevelőszülő jelezte ezt a kisfiú gyámjának, majd feljelentést tettek. A kisfiú érzelmileg és értelmileg súlyosan elmaradott, tavaly augusztusban szakértői vélemény alapján intézetben kellett elhelyezni. A Győri Törvényszék a nőt folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt öt és fél év fegyházbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek részeként tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi.
    

Mindezek mellett a bíróság szülői felügyeleti jogát is megszüntette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a nő és védője felmentésért fellebbeztek. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a kiszabott büntetés enyhe, a nő születésétől kezdve alig törődött a gyermekével. "Amikor a kisfiú a nevelőszülőnél végre szeretetteljes és nyugodt környezetbe került, kedvező fejlődés indult el nála. A nő az erkölcsileg mélyen elítélendő, a gyermek bizalmával gátlástalanul visszaélő magatartásával mindezt tönkretette" - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

http://ujhazak.com