Sunak Zelenszkijnek: London a közel-keleti válság közben sem feledkezik meg Ukrajnáról

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London a közel-keleti válság fellángolása közepette sem feledkezik meg Ukrajnáról - erről biztosította pénteken Rishi Sunak brit kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.A Downing Street tájékoztatása szerint a két vezető telefonos megbeszélésén Sunak hangsúlyozta: Nagy-Britannia hosszú távra és tántoríthatatlanul elkötelezte magát Ukrajna szuverenitása és területi sérthetetlensége mellett, és ebben a Közel-Keleten kirobbant konfliktus sem jelent változást.
    

Ukrajnában és a Közel-Keleten is meg kell védeni a szabályokon alapuló rend elvét, amelynek alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy békében és stabil környezetben éljen - fogalmazott a brit miniszterelnök. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének beszámolója szerint Sunak és Zelenszkij áttekintette a fekete-tengeri helyzetet is, és mindketten kiemelték annak fontosságát, hogy az ukrán exportgabonát ukrán kikötőkből lehessen elszállítani.
    

Rishi Sunak a londoni alsóház képviselőinek tartott minapi tájékoztatásában elmondta: a brit kormány adatai szerint Oroszország egyetlen hónap alatt 270 ezer tonna - egymillió ember egyévi élelmezésére elegendő - ukrán gabonát semmisített meg. A Kreml a nyáron bejelentette, hogy nem újítja meg az ENSZ és Törökország közvetítésével egy évvel korábban született fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményt, amelynek alapján Oroszország hozzájárult a blokád alatt tartott fekete-tengeri ukrán kikötőkből a gabonaszállítások újraindításához, azzal a feltétellel, hogy bizonyos orosz mezőgazdasági és élelmiszertermékek mentesülnek a nemzetközi szankciók hatálya alól.
    

Moszkva azzal a panasszal függesztette fel az egyezmény megújítását, hogy az egyezmény ez utóbbi feltétele a gyakorlatban nem teljesült. A pénteki telefonbeszélgetésben Rishi Sunak biztosította Zelenszkijt arról, hogy Nagy-Britannia továbbra is támogatja a gabonaszállítások fenntartását célzó ukrán erőfeszítéseket. London emellett együttműködik szövetségeseivel a kritikus fontosságú ukrajnai infrastruktúra védelmét szolgáló támogatások összehangolása végett - hangsúlyozta a brit kormányfő a Downing Street tájékoztatása szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com