Szabadságvesztésre ítéltek egy buszsofőrt bántalmazó férfit Borsodban

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt nem jogerősen 2 év 10 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki egy buszsofőrt bántalmazott - közölte kedden a Miskolci Törvényszék az MTI-vel.Majoros Tünde sajtószóvivő azt írta, a bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2023 júliusában Miskolcon, a Búza téri autóbuszállomáson egy busz sofőrjét durva hangnemben szidalmazni és fenyegetni kezdte, majd a jármű lépcsőjén álló sértettet lerántotta, és több alkalommal ököllel arcon ütötte. A közfeladatot ellátó buszsofőr az ütések következtében a földre került, ahol a vádlott többször hátba is rúgta. A sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett el.

Az ítéletnél súlyosító körülményként értékelték a testi sértéses cselekmények megnövekedett számát, az elkövetés módját, tekintve, hogy a vádlott önmagából kivetkőzve, kitartóan bántalmazta a sértettet, valamint azt, hogy a terhelt a bűncselekményt büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Enyhítő körülmény volt a vádlott büntetlen előélete mellett az, hogy kiskorú gyermek eltartására köteles, valamint az elkövetés óta csaknem eltelt két év.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com