Szabálytalanul tárolt vadászfegyver okozott súlyos sérülést Zalában

Vádat emeltek egy zalai férfi ellen, aki maradandó sérülést okozott az általa szabálytalanul autóba helyezett és véletlenül elsült vadászfegyverével - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.Németh Eszter közlése szerint a 41 éves zalaszentgyörgyi férfi tavaly januárban vadászaton vett részt Ozmánbük külterületén, ahol elejtett egy szarvast.

A lövés leadását követően a vádlott a lőfegyvert ismételten tűzkész, illetve gyorsított állapotba helyezte, majd így rakta be a gépkocsija hátsó ülésén lévő nyitott fegyvertokba. Ozmánbükre utazott egy ismerőséért, aki segített volna az elejtett állat kizsigerelésében. Amikor megérkezett, leállította a gépkocsit, ismerőse pedig a hátsó ajtót kinyitva egy táskát akart berakni az autóba.

A vádlott ugyanekkor a jármű másik hátsó ajtaját nyitotta ki, hogy az addig nyitva hagyott fegyvertokot becipzározza, ekkor azonban belenyúlt a lőfegyver elsütőbillentyűjébe és a tűzkész fegyvert elsütötte. A lövedék a jármű jobb hátsó ajtaja előtt álló sértett combját találta el, amitől a férfi súlyos, maradandó testi fogyatékosságot okozó sérülést szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a lőfegyverek tartására vonatkozó szabályokat, amelyek szerint lakott területen, közterületen lőfegyver csak ürítve, tokban tartható, illetve szállítható.

A férfival szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség, indítványozva "a lőfegyverrel való tevékenységtől történő eltiltást, valamint felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását" - közölte a helyettes szóvivő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com