Szakértő: a gyenge libanoni állam is felelős a robbanásért

A gyenge libanoni állam, illetve annak intézményei nem voltak képesek kezelni a helyzetet, ezért is következhetett be a keddi bejrúti robbanás - mondta Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.A kutató elmondta, az országban három nagy felekezeti tömb van: a síita, a szunnita és a keresztény; ezek egyezségen múlik az állam vezetése. Most az látható, hogy a három közösség hatalommegosztásán nyugvó rendszer működésképtelennek bizonyult, és az országot komoly gazdasági nehézségek is sújtják. Ráadásul mintegy másfél milliónyi szíriai menekült is van Libanonban.

    
Szalai Máté kifejtette, az államadósság a nemzeti össztermék 150 százalékát teszi ki, és hiperinfláció sújtja az országot, a libanoni font az értékének a 80 százalékát elvesztette. Az állam gyengeségét mutatja az is, hogy egy bajrúti raktárban több ezer tonnányi, rendkívül robbanásveszélyes műtrágya-alapanyagot tároltak.
    

"Pontosan az a legfélelmetesebb ebben a robbanásban, hogy nem kellett hozzá egy merénylő, nem kellett hozzá egy terrorista szervezet vagy egy háború. Elég volt hozzá az, hogy a különböző állami szervezetek egyszerűen nem tudtak egymással kommunikálni" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com