Szakértő: a titkosszolgálatok hatékonyságának köszönhető a robbantásos merényletek visszaszorulása

A robbantásos merényletek visszaszorulása elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megerősödött az európai titkosszolgálatok együttműködése, technikai és humán háttere - jelentette ki Gyarmati István  biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.Közlése szerint, ezért szaporodtak el a kisebb szervezést igénylő és általában magányos támadók által elkövetett gázolásos merényletek, ám ezek nem követelnek annyi áldozatot, mint a robbantások. Arról is szólt, hogy a terrorszervezetek egyre inkább Észak-Afrikába, elsősorban Líbiába helyezik át a székhelyüket, azt követően, hogy helyreállni látszanak a Közel-Kelet államai.

    
A terroristáknak az az ideális otthon, ahol nem működik az állam - tette hozzá Gyarmati István. A Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában a Törökországnak Katar által felajánlott 15 milliárd dolláros segítséget úgy értékelte, hogy "most jött el a fizetés időpontja", ugyanis évek óta több ezer török katona állomásozik Katarban, amely Irán-barátsága miatt szembekerült Szaúd-Arábiával.
    

Ez nem segíti az amerikai-török viszonyt, mert az egyesült államok legfőbb problémája éppen Irán - mondta Gyarmati István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com