Szakértő: állóháború alakult ki a kormány és Haftar tábornok erői között

A legrosszabb forgatókönyv valósult meg Líbiában, állóháború alakult ki az egységkormány és Halífa Haftar tábornok erői között - mondta Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.A szakértő elmondta, egyelőre kiegyenlítettnek tűnnek az erőviszonyok, ugyanakkor egyre durvább eszközökhöz nyúlnak a harcoló felek. Hozzátette, erre utal, hogy mostanra lakott területeket bombáznak: rakétatámadás érte Tripolit, a fővárost.

    
A harcok több szempontból is súlyosan érinthetik a migrációs helyzetet. Az ezt kezelő líbiai szervek jelenleg mással vannak elfoglalva, és becslések szerint akár másfél millió menekült is lehet az országban. Egy részük valószínűleg inkább hazatér, de a többség Európa felé veheti az irányt - mondta az adjunktus. Április elején Haftar offenzívát indított a nemzetközileg elismert egységkormány által ellenőrzött nyugat-líbiai területek - köztük a főváros, Tripoli - ellen. A tábornok ezt azzal indokolta, hogy meg kell tisztítani az országot az egységkormány által szerinte hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól, ellenfelei szerint azonban a tábornok igazi célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése.
    

A kiújult harcok miatt már több ezren kényszerültek elhagyni otthonukat. Líbia Moammer Kadhafi akkori vezető 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után gyakorlatilag teljes káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek minél nagyobb arányban ellenőrzésük alá vonni. A nemzetközi közösség most attól tart, hogy az offenzíva csupán súlyosbítani fogja a válságot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com