Szakértő: felelősségre kell vonni az erőszakos bűncselekmények elkövetőit

Felelősségre kell vonni a nők elleni erőszakos bűncselekmények elkövetőit, mivel a tapasztalatok szerint nem a büntetési tételek növelése vezet eredményre, hanem az, ha a tettesek nem kerülhetik el a büntetést - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.Hangsúlyozta, a bűncselekmények megítélése kultúránként jelentősen eltér, hiszen az Európába érkezők között lehetnek olyanok, akiknél a házasság akár már 12-13 éves korban elfogadott lehet. Hozzátette, hogy becsületgyilkosságok, és más, családon belüli erőszakos bűncselekmények az évtizedek óta Németországban élő, szekuláris társadalmi környezetből érkező törököknél is előfordulnak.

    
Gyarmati István a migráció egyik jelentős problémájának nevezte, hogy az eltérő szokások elfogadása rövid távon rendszerint nem működik, sok közösségben pedig - nem csupán a bevándorlók között - a nők nem is mernek panaszt tenni. Kiemelte azt is, hogy Olaszországban az európai országokból érkező bevándorlók több erőszakos bűncselekményt követnek el a nők ellen, mint a muszlimok.
    

A szakértő arra számít, hogy nők elleni erőszakos bűncselekmények még sokáig nem fognak eltűnni Európából.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com