Szakszervezeti szövetség: húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.A szervezet MTI-nek küldött közleménye szerint a legveszélyesebb ágazat továbbra is az építőipar, raktározás, feldolgozóipar és a mezőgazdaság, a legtöbb halálos baleset pedig a 45-64 éves munkavállalókat éri.

A munkahelyi biztonság nem luxus, hanem alapvető jog - jelentette ki a közlemény szerint Zlati Róbert. A MASZSZ elnöke szerint annak ellenére, hogy tavaly 20 százalékkal többen haltak meg a munkahelyükön mint 2023-ban, a kormány még mindig nem veszi elég komolyan a balesetek megelőzését, kevés és nem is elég hatékony a munkaügyi ellenőrzés.

Kitért arra, hogy 2024-2025-ben történtek olyan munkavédelmi jogszabályi változások, amelyek miatt a szakszervezetek, így a MASZSZ is hallatta a hangját. Ilyen volt egyebek között egy veszélyes könnyítés, amely szerint bizonyos munkakörökben a hagyományos helyett elég egy általános írásos munkavédelmi "oktatás" és megszűnt a kötelező orvosi alkalmassági - üzemorvosi - vizsgálat is. Ráadásul egyes esetekben munkaerőhiány miatt az orvosokat kényszerűségből más egészségügyi végzettséggel rendelkezőkkel próbálják helyettesíteni - hívta fel a figyelmet.

Kiemelte, hogy az idén január 1-jétől a munkahelyi kockázatértékelést az eddigi 3 helyett elég 5 évente elvégezni, ami álláspontjuk szerint szintén nem szolgálja a jobb munkavédelmet. A felsorolt lazítások akár néhány ember egészségébe, életébe is kerülhetnek - szögezte le Zlati Róbert. Az elnök kedvező változásnak tartja, hogy a 2024-2027-es munkavédelmi politika részeként nőtt a kiszabható bírságok összege, és szigorodtak a hatósági ellenőrzések, ám hangsúlyozta: egyértelműen még több és még hatékonyabb megelőző intézkedésre, hatósági ellenőrzésre, és a munkavédelemben több, anyagilag is megbecsült, elismert szakemberre lenne szükség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com