Szellem gyújthatta rá a házat a nagymamára

Furcsa tűzesetek, amelyek esetében felmerült gyanú, hogy talán túlvilági erők tehetők felelőssé értük.Ha valamire nincs hihető magyarázat, vagy a hivatalos verzió nem tűnik elég hihetőnek, akkor előfordul, hogy néhányan arra gondolnak, hogy valamilyen természetfeletti, túlvilági erő okozta a bajt.

Az alábbi tűzesetek mind olyan különös történetek, amelyek esetében felmerült a gyanú, hogy szellemek állhatnak az ügy hátterében.

A malajziai nagymama esete (2011): A Kota falujában élő Zainab Sulaiman otthonában több, mint 200 tűzeset történt. Ezzel kapcsolatban sokan azon az állásponton voltak, hogy egy poltergeist vagy dzsinn gyújtogatott a 78 éves nagymama házában, ahol a ruhák, imádságszőnyegek és a matracok kaptak lángra.

Zainab Sulaiman történetét mindenki ismerte a környéken, ahol egy nyaraláson lévő amerikai pár is hallott róla, ám amikor felajánlották, hogy segítenek elkergetni a szellemet, akkor a idős asszony nemet mondott nekik.

Egy ausztrál író is szerette volna meglátogatni a nagymamát, hogy dokumentálja a rejtélyes jelenséget. Végül a közösség nyomása elég nagy volt ahhoz, hogy Zainab Sulaiman megengedje egy spirituális mesternek, hogy elűzze az entitást, ami után nem volt több tűzeset a házban.

A Mthembu tűz (2011): A dél-afrikai Thornville közelében fekvő Hopewellben élő Mthembu család otthona és holmija két heti horror után pusztult el. A tűzesetek akkor kezdődtek, amikor az anya, Mashoba, arra ébredt az ágyában, hogy a matraca egy része elégett.

Később másik négy hálószobában is tűz ütött ki, sőt, még az utca túloldalán lévő ház is lángra kapott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az egyik tűzoltó spontán keletkezett tüzet is látott. A kutatóknak nem sikerült hivatalos magyarázatot találniuk az ügyre, amiről többen azt gondolják, hogy valamiféle entitás lehetett az okozója.

Tarpon Springs szellemű tüzei (1952): Tarpon Springs-i lakosai hosszú évekig hittek abban, hogy Florida szellemjárta város, amikor pedig déli szelek fújnak, akkor az erdő magától gyullad ki. 1952-ben egy ilyen „szellemtűz” pusztított el egy 200 hektáros erdőt.

A tűzoltók munkáját több száz állampolgár segítette, a nyomozók pedig azon az állásponton voltak, hogy gyújtogatás történt, ám erre nem találtak bizonyítékot, ezért a mai napig nem tudni, hogy valójában mi okozta a tüzet.

Willey Farm (1948): Az Illinois állambeli Macombban élt a Willey család, akiknek több száz tűzeset keserítette meg az életét két héten keresztül. A lángok rejtélyes barna foltokból csaptak fel, és a két csűrőn kívül a házat is elpusztította.

A család otthonába, ami akkor égett le, amikor az ott élők ideiglenes sátorban húzták meg magukat, több, mint 200 tűz keletkezett. Mivel az épületbe nem vezették be az áramot, ezért hibás vezeték nem okozhatott bajt.

Az állami szervek vizsgálata nem hozott eredményt, de az amerikai légierő tisztviselői azzal magyarázták a rejtélyes ügyet, hogy rádióhullámok, radioaktivitás, földgáz vagy „atomenergia” miatt üthetett ki a tűz.

Az alabama-i tűz poltergeist (1958): Calvin Tuck, a felesége és a hat gyermekük egy áram nélküli házban élt, ahol rövid időn belül 52 tűz keserítette meg a család életét. Néhány spontán tűznek szemtanúja is akadt. Ők mind azt állították, hogy a vörös színű lángoknak kénszaga volt.

Az egyik esetben az asztalon hagyott kenyér égett el. Miután a ház teljesen leégett, a család új helyre költözött, de a jelenség követte őket, és már a harmadik lakóhelyükön jártak, amikor rögtön az első nap öt tűz keletkezett.

A negyedik házat sújtó tűzvészkor a hatóságok beismerővallomást csikartak ki a gyerekekből, hogy ők gyújtogattak, ám sok tanú, rendőrök, tűzoltók és riporterek is kételkedtek a gyerekek bűnösségében.A Flatrock Poltergeist (1954): Mike Parsons és családja kálváriája akkor vette kezdetét, amikor a férfi felesége kinyitott egy dobozt, amiben talált egy szótárat, amit égett fadarabok vettek körül. Ezt követően a konyhában lángra kapott egy zsák cukor, de a tűz magától kialudt, amikor Mike megérintette a zsákot.

A későbbi tüzekben egy játékbaba, egy doboz és a hálószoba sarkai pörkölődtek meg. Az RCMP vizsgálat szerint nem történt gyújtogatás, viszont más magyarázatot sem találtak a problémára. Végül egy pap elment a házba, amire áldást mondott, a tüzek pedig ezennel megszűntek.

Hitchings Haunting (1954): A rejtélyes tűzesetek hónapokon át kínozták a londoni Battersea-ben élő Hitchings családot, akiknek más jelenségekkel is meggyűlt a bajuk, köztük a különös kopogásokkal, fantomkezek érintésével.

A Donald nevű poltergeist elsősorban a 15 éves Shirley-t érintették. Egyszer a gyerek ágya gyulladt meg, majd a szellem ruhát tett az elektromos tűzhelyre, amit annak ellenére kapcsolt be, hogy a készülék nem volt bedugva. A jelenség nemcsak Shirley-re, hanem annak osztálytársaira is ráijesztett.

A terrornak Harry Hanks spiritiszta vetett véget egy szeánsszal, amit a házban tartott. A túlvilági jelenségek megszűntek.

Caledonia Mills tűzesete (1922): Alexander McDonald megmagyarázhatatlan tüzek és egyéb paranormális jelenségek elszenvedője volt a Caledonia Mills, Új-Skócia farmján. A poltergeist tevékenység a család adoptált lánya köré összpontosult. A 16 éves Mary Ellen 4 éves szellemi szinten ragadt, ugyanis mentális fogyatékos volt.

A Caledonia Mills ügyet dr. Walter Prince, az amerikai pszichikai szövetség szakértője vizsgálta. Az istállóban az állatok farkát összefonták, a parasztházban spontán tüzek keletkeztek, de a szakértő láthatatlan támadóról is beszámolt. Dr. Price végül arra a következtetésre jutott, hogy a jelenségeket Mary Ellen okozta, de úgy, hogy nem volt tudatában a képességeinek.

A Willow Hotel (1985): Az aranyláz idején sokan úgy gondolták, hogy a kaliforniai Jamestownban található Willow Hotel kísértetjárta hely, ahol egy gonosz poltergeist már ötször felgyújtotta az épületet.

A legnagyobb tűz 1985-ben ütött ki, amikor a közeli üzletek is leégtek. A paranormális nyomozók és néhány szemtanú biztos volt abban, hogy a poltergeist annak a bányásznak a dühös szelleme, aki akkor halt meg, amikor a szálloda alatt összeomlott az aranybánya.

Sasha K., az ukrán poltergeist fiú (1987): Az ukrajnai Yenakievo faluban a helyiek egy fiatal fiútól féltek, ugyanis a csak Sasha K.-kén nevezett gyerek közelében gyakran magától kigyulladt valami, felrobbant a villanykörte, a hűtő pedig magától kapcsolt be és ki.

Amikor Sasha apja idegösszeomlást kapott, akkor a szomszédok hívták a rendőrséget, akik Moszkvába vitték a fiút, akit egy fizikus, Dr. Adriankin megvizsgált, majd két lehetséges magyarázatot vázolt fel.

Az egyik elképzelés szerint a fiatal fiú olyan erővel rendelkezett, amivel spontán tüzet tudott gyújtani. A másik elmélet arról szólt, hogy egy poltergeist csapódott a gyerekhez, és az okozta a jelenségeket. Az nem derült ki, hogy mi lett a Sasha K. sorsa.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com