Szellem jelent meg a családi képen, vagy csak a napfény csillant meg a vízen? - Kép!

Száz éve vízbe fulladt gyerek rondított bele a fényképbe.strandCsak két felnőttnek és három gyereknek kellett volna látszódnia azon a fényképen, amit az ausztráliai Queenslandben élő Kim Davison töltött fel a Facebookra. A fotó első ránézésre úgy néz ki, mint egy átlagos családi kép, amit a tó közepén készítettek.

Jobban megnézve azonban kiderül, hogy van ott még egy alak, akinek semmi keresnivalója a fotón, hiszen a család állítja, hogy csak ők tartózkodtak a vízben, tehát csakis szellemről lehet szó. A képen az is látható, hogy a szellem fején van két kis púpocska. Ez lehet copf, ám vannak, akik szerint ördögszarvak.

Legyen bármi is, az biztos, hogy a családdal azon a napon rengeteg rossz esemény történt. Az idősebb kislányuk például kétszer is bajba került a vízben. A paranormális jelenségeket kutatók elmondták, hogy a vakító fehér fej azé a kislányé lehet, aki 1915-ben pont ott fulladt vízbe.

A szellemkutatók ezt egy 1915. november 22-én megjelent újságcikkel bizonyították. Ebben az állt, hogy a 13 évesen Doreen O'Sullivan éppen ott fulladt vízbe, ahol a Davison család töltötte a hétvégét. A kislány halálát a több, mint hat méter mély Murphy Hole okozhatta. A mélyedést rendkívül veszélyesnek tartják a környéken.

Az családi fénykép ügyében a szkeptikusok is megszólaltak. Ők úgy vélik, hogy csupán a napfény csillant meg a vízen, tehát csak érzéki csalódásról van szó, és semmiféle szellem nem jelent meg a fotón.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

http://ujhazak.com