Szellem ragadta torkon a börtön látogatóit

Hét hely, ahol állítólag paranormális jelenségekben volt részük a turistáknak.A turisták olykor nemcsak arról mesélnek, hogy milyen szép helyeken jártak, hogy mennyre jól szórakoztak az útjuk során, hanem arról is, hogy milyen rémisztő paranormális élményekben volt részük.

Régi melbourne-i börtön: Egészen a nyolcvanas évekig működött a régi melbourne-i börtön, ahol több, mint tízezer rabot őriztek, és száznál is többet kivégeztek. A tizenéves bűnözőket is őrző börtönnek igazán sötét a múltja, és több rab is öngyilkosságot követett el ott, amiért nem bírták elviselni a nagyon rossz körülményeket.

Mindennek tudatában nem meglepő, hogy a turisták arról számoltak be, hogy a régi börtönben szellemek tanyáznak. Az elbeszélések szerint a leginkább kísértetjárta cella a 17-es, ahova belépve, a turisták úgy érezték, mintha valaki torkukat szorongatná, és nem kaptak levegőt.

Langham Hotel: A turisták szerint London egyik leginkább szellemjárta helye a Langham Hotel. A szálloda legfélelmetesebb szobájának a 333-ast tartják, ugyanis állítólag abban ölte meg egy orvos a nejét, majd saját magával is végzett.

A vendégek egyike arról azt állította, hogy egy izzó gömböt látott mikor felébredt a szobában. Az izzó gömb egy lábak nélküli emberré alakult át és indult meg felé, mire ő rémülten kirohant a szobából.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mások arról számoltak be, hogy a csapok maguktól kezdtek folyni, és úgy érezték, hogy fojtogatják őket.

Ugyanakkor nemcsak a 333-as szobában kísértenek szellemek, mert a szálloda más pontjain is láttak már jelenést az emberek, így például egy komornyikot, aki a harmadik emeleten próbál segíteni az embereknek, mert még holtában is szeretné jól végezni a munkáját.

Felbrigg Hall: Észak-Norfolk csodás parkjába, a XVII. században építették a ragyogó Felbrigg Hallt, amiről manapság azt állítják, hogy a korábban ott élt William Windham kísért a könyvtárban, ugyanis életében nagyon szerette a könyveket, ezért sokat tartózkodott abban a szobában.

Windham akkor halt meg, amikor 1809. egyik estéjén, hazafelé lovagolva meglátta, hogy az egyik barátja otthona lángol. A férfi emlékezett rá, hogy az ismerősének milyen értékes könyvgyűjteménye van, ezért a segítségére sietett, ám mentés közben megütötte a csípőjét.

A sérülésből daganat alakult ki, amit meg kellett műteni, ám abba Windham belehalt. A férfit a Felbrigg Hall közelében található Felbrigg-templomban temették el.

Newton ház: Nagy-Britannia egyik leghíresebb paranormális helye a Newton ház pincéje, ugyanis már sok rejtélyes megfigyelésről számoltak be a turisták. Többségük azt állította, hogy az épület korábbi inasának, Walternek a szellemét látta

A szemtanúk arról is beszéltek, hogy dohányszagot éreztek, hangokat hallottak és pislákoló fényeket láttak a pincében. A Newton házzal kapcsolatos egyik leghíresebb legenda szerint a házban kísért Lady Elinor Cavendisht, a ház asszonyának unokatestvére, akit egy kikosarazott szerető fojtott meg a XVIII. században.Vulcan Hotel: A szellemvadászok és a paranormális jelenségek iránt érdeklődők egyik kedvenc helye az új-zélandi Vulcan Hotel, aminek állítólag az 1-es szobája tekint vissza igencsak sötét múltra.

A legenda szerint egy Rose nevű prostituált szállt meg az 1-es szobában, majd ott is halt meg, amikor a XIX. században megfojtották az ágyában. Állítólag a nő azóta is a szobában kísért. A látogatók arról meséltek, hogy pislákoló fények, hideg folt, ajtók nyikorgása, fantomlépések, nyögések és maguktól működésbe lépő készülékek utaltak arra, hogy szellem kísért az 1-es szobában.

Emellett a beszámolók szerint Rose csak a férfiakat zaklatja, talán azért, mert a gyilkosa miatt próbál minden férfin bosszút állni.

Queen Anne Hotel: San Francisco egyik leghíresebb szellemjárta helye a Queen Anne Hotelt, ami a XIX. században bentlakásos lányiskola volt. Abban is időben lakott ott Miss Mary Lake, az iskola igazgatónője, akiről azt híresztelték, hogy viszonya van a helyi szenátorral, James Fairrel.

Amikor az épületet szállodává alakították át, akkor Lake irodájából készült el a 410-es szoba, amiről ma már azt állítják, hogy a szellemjárás központja. Bár a korábbi igazgatónőt 3000 mérfölddel arrébb temették el, mégis úgy tűnik, hogy a halála után sem szakadt el az egykori iskolától, amit azóta is kísért.

Az egyik vendég, aki a 410-es szobát kapta, arról beszélte, hogy a földön, betakarva ébredt. Mások arról számoltak be, hogy amikor aludni próbáltak, vagy kicsomagolták a bőröndjüket, akkor valaki énekelni kezdett. Az elbeszélések alapján úgy tűnik, hogy Lake-től nem kell félni, mert egy ártalmatlan, segítőkész szellem.

Omni Mount Washington: 1900-ban építette Joseph Stickney a Mount Washington Hotelt, ám sajnos nem élvezhette sokáig a szállodát, ugyanis az ünnepélyes megnyitó után nem sokkal megbetegedett és hamarosan meghalt.

Stickney özvegye, Carolyn később feleségül ment egy európai herceghez, de nem feledkezett el az szállodáról, ugyanis minden évben visszatért oda, és minden alkalommal a 314-es szobát vette ki. Carolyn 1936-ban meghalt, ami után furcsa dolgokról kezdtek beszámolni a szállodában megfordult vendégek.

Voltak, akik azt állították, hogy az éjszaka látták, hogy egy nő lebeg a hotelban, a fények pislákoltak. Máskor a szellem csak némán ült. Más vendégek édes virágillatot éreztek a 314-es szobában, amikor felébredtek. A 314-es szobában otthagyták Carolyn baldachinos ágyát, ezért lehet, hogy ahhoz kötődik a szellem.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com