Szellem rémíthetett halálra egy terhes nőt

Szörnyű halálesetek, amelyek talán kísértetek számlájára írhatóak.Dunát lehetne rekeszteni a máig megoldatlan halálesetekkel, ám ezek többségében mindenki egyetért abban, hogy reális ok vezetett valaki halálához. Akadnak azonban olyan különös, szörnyű, halálesetek, amelyek esetében felmerült a gyanú, hogy szellemek lehettek az elkövetők. Ami biztos, hogy a következő halálesetek végére még mindig nem sikerült pontot tenni.

A thai özvegy szellem: 2013-ban, a thaiföldi Tha Sawangban élő helyiek abban hittek, hogy egy özvegy kísértete zaklatja őket, és a szellemet gyanúsították azzal, hogy egyetlen hónap alatt megölt tíz embert. Az áldozatok mind férfiak voltak, akik különös körülmények között haltak meg.

Akadt, akit alvás közben ért utol a vég. Az orvosok megvizsgálták az elhunytakat, majd megállapították, hogy légzési elégtelenség vezetett a tragédiához. Mivel a férfiak egyike sem mutatta betegség jelét, ezért a falusiak egy özvegy szellemét kiáltották ki bűnösnek.

Egy médium azt tanácsolta, hogy a helyiek, közülük is leginkább azok, akiknek egy fia van, mert ők a legkiszolgáltatottabbak, akasszanak ki vörös pólót a házuk külsejére, mert akkor a szellem megfutamodik.

A Hinterkaifeck Farm gyilkosai: 1922-ben a bajor Hinterkaifeck farmon élt a feleségverő Andreas Grueber, a neje, Cazilia, a megözvegyült lányuk, Viktoria, akivel Andreas viszonyt folytatott, két gyerek, Cazilia és a Josef, valamint a Maria Baumgartnernek nevezett bejárónő.

1922 tavaszán Andreas először mesélt a szomszédjainak arról, hogy milyen különös jelenséget fedezett fel, ugyanis lábnyomokat látott, amik az erdőből a házához vezettek, de az ellenkező irányba már nem talált lábnyomokat.

Emellett Andreas lépteket is hallott a padlás felől, furcsa újságra bukkant, majd nyoma veszett a lakáskulcsának. Május 31-én valaki egy csákánnyal gyilkolta meg az egész családot. A holttesteket néhány nappal később találták meg.

A feltételezések szerint a tettes a gyilkosság után még napokig a házban bujkálhatott, mert a szomszédok azt állították, hogy az állatokat megetették és füst gomolygott a kéményből. A rendőrség eleinte azt feltételezte, hogy rablás történhetett, de mivel a pénz érintetlenül hevert a házban, ezért elvetették ezt az ötletet.

A mai napig rejtély, hogy mi történt a Gruber családdal, ám vannak, akik szerint Viktoria férje, Karl Gabriel tért vissza. A férfiról azt hitték, hogy odaveszett az első világháborúban, de a holttestét soha nem találták meg. Mások bosszúálló szellem számlájára írják a gyilkosságot.

A Hammersmith szellem: Az egyik legjobban dokumentált és legnépszerűbb eset, amelyben szellemet gyanúsítottak meg azzal, hogy embereket ölt, a XIX. század elején történt, a londoni Hammersmith negyedben, ahol azt híresztelték, hogy ijesztő jelenés riogat az egyik temetőnél.

A helyiek azt mesélték, hogy láttak egy fehér alakot, aki az arra járók előtt kezdett siránkozni. Egy terhes nő azt állította, hogy azért vetélt el, mert rátámadt a szellem. Egy kocsis félelmében vesztette el uralmát a lovai felett, ami miatt megsérültek az utasai.

Ezeket a jelentéseket anno annyira komolyan vették, hogy fegyveres őrjáratot küldtek a negyedbe azért, hogy letartóztassák a szellemet. Az egyik éjjel Francis Smith járőr azt hitte, hogy megtalálta a gyanúsítottat, akire rálőtt, ám kiderült, hogy Thomas Millwoodot találta el.

A 32 éves kőműves hazafelé tartott a fehér munkaruhájában, amikor Smith célba vette. A járőrt halálra ítélték a tévedéséért, de később felmentették és egy év börtönbüntetést kapott. Millwood szerencsétlen halála után két nappal John Graham bevallotta, hogy ő a Hammersmith „kísértet”, és csak gyerekeket akart ijesztgetni, mégis a vallomása nem adott választ a támadásokra.A Jamison család: 2009-ben tűnt el a Jamison család, akiknek testét hiába keresték a következő négy évben, ám akkor a csontvázak előkerültek ahhoz a területhez közel, ahol 2009-ben megtalálták az elhagyatott teherautójukat.

Még mielőtt a Jamison család nyomtalanul eltűnt volna, arra panaszkodtak, hogy szellemek kísértik őket, a 6 éves lányuk, Madyson pedig rendszeresen kommunikált egy évtizedekkel ezelőtt elhunyt kísértetlánnyal.

Az eltűnés napján készült biztonsági kamerafelvételekből az derült ki, hogy a család bepakolt az autójukba. Mivel a testek erősen lebomlottak, emiatt a szakértők nem tudták megállapítani, mi okozta a halálukat.

Az idős munkás: 1841-ben, Bristolban, Patrick Hayes, az idős munkás, leesett a lépcsőn és meghalt. A tragédia kapcsán nyomozás indult, ami során az elhunyt felesége, Mary Croker azt állította, hogy hallotta a zuhanást a lépcsőn. A nő kikiabált, hogy ki esett le a lépcsőn, mire Hayes azt felelte, hogy: „Én vagyok, és meghaltam.”

A bíróságon kétségbe vonták Mary Croker vallomását, amiben azt is állította, hogy szerint a férjét biztos, hogy a ház szelleme ölte meg, mert a női kísértet, aki selyemruhában jelenik meg, már két három korábbi lakóval is végzett.

Alcatraz-i „lyuk” szelleme: Az Egyesült Államok egyik leginkább szellemjárta helyeként ismerik az Alcatrazt, ahol a legfélelmetesebb jelenések között tartják számon a D-Blockot, ami „lyuk” néven híresült el, ugyanis itt találhatóak a magánzárkák. A cellákhoz csak egy mosdó és vécé tartózott, világítás alig volt, a rabok matracokon aludtak, amit nappal elvittek, és olvasni sem engedték a foglyokat.

Az 1940-es években sokan jelentettek egy XIX. századi börtönruhát viselő szellemet, aki felelős lehet egy fogoly rejtélyes haláláért. Nem sokkal azt követően, hogy a rabot bezárták a lyukba, azt kezdte sikoltozni, hogy van ott valaki.

Az őrök nem foglalkoztak vele, az fogoly pedig egy idő után elhallgatott. Csak másnap vették észre, hogy valaki megfojtotta. Egyesek szerint az egyik őr volt a tettes, mert így akarta elhallgattatni az áldozatot, mások szerint a szellem volt a fojtogató.Rugólábú Jack esete: A XIX. századi Angliában azt követően halt meg a 7 éves Jane Halsall, hogy találkozott Rugóláb Jackkel, akinek megjelenésének történetei több évtizede ismeretesek. A szemtanúk elmondása szerint a szellem ördögszerű, izzó szemű, karmos kezű, fekete köpenyesek alak, aki állítólag elképesztő ugrásokra képes.

Jane az egyik nap, miután hazaért, elmondta, hogy a játszótársai arra figyelmeztették, hogy Jack eljött érte a városba. Ugyanezen az éjszakán Jane beteg lett, és eszméletlen állapotba került, mire az orvos megérkezett hozzá. Hat órával később a kislány azt mondta, hogy: „Jön a kísértet.”

A halottkém arra a döntésre jutott, hogy Jane halálos félelem miatt vesztette életét, vagyis Jacket tartotta bűnösnek, ami azt jelenti, hogy egy szellemet mondtak ki bűnösnek egy haláleset kapcsán.


Carl Pruitt átkozott sírja: 1938-ban, Kentuckyban, arra ért haza Carl Pruitt, hogy a felesége éppen csalja. A férfi dühében megfojtotta a nőt, majd önmagával is végzett. A szerető elmenekült. Pruitt temetését követően a sírkert látogató
i arra figyeltek fel, hogy a férfi sírkövén olyan elszíneződés jelent meg, ami hasonlít arra a láncra, amivel a feleségét megölte.

Sok idővel később egy fiú azzal akart felvágni a barátai előtt, hogy megdobálta a sírkövet. Nem sokkal később egy szerencsétlen baleset következtében megfojtatta a kerékpár lánca. A fiú anyja biztos volt abban, hogy Pruitt ölte meg a gyermekét, ezért baltával rongálta meg a sírt. Az anya hamarosan ugyancsak meghalt, ugyanis a saját ruhadarabja fojtotta meg.

A sírhoz kapcsolódó fojtások száma több volt annál, mint amit még véletlennek lehetne nevezni, ám ez nem ijesztette meg azt a két rendőrt, akik a sírral akarták lefotózni magukat. Rövidesen ők is meghaltak. Végül 1940 után a temető elhagyatottá vált, a sírkövet pedig eltávolították.


A Campo Lane szellem: Az 1800-as években Nagy-Britanniában, Dél-Yorkshire-ben rémült halálra Hannah Rallinson, aki a férjével együtt mormonok voltak. Miután a házaspár Sheffieldben költözött, hamarosan megismerkedtek egy Harriet Ward nevű nővel.


Az egyik nap Ward a Rallisonok pincéjében járt, amikor ott összetalálkozott egy véres öregasszony szellemével, aki kísérteni kezdte a nőt. A mormon gyülekezet azt feltételezte, hogy az öregasszonyt megölték, a holttestét pedig a pincében temették el.

Amikor ki akarták deríteni, hogy igazuk van-e, akkor Hannah balesetet szenvedett a pincében, miután látta a véres nyakú szellemet. Az öregasszony azt mondta neki, hogy a neve Elizabeth Johnson, és egy évszázaddal korábban az unokaöccse, William Dawson ölte meg. A szellem figyelmeztette Hannaht, hogy el kell hagynia a házat, mert az átkozott. Másnap a testes, egészséges és életerős Hannah halott volt.

Tutanhamon átka: Talán ez a legismertebb olyan történet, amelyben szellemet gyanúsítanak azzal, hogy embereket ölt. Tutanhamon sírját az 1920-as évek elején, a Királyok Völgyében találta meg Howard Carter brit régész és Lord Carnarvon. Állítólag a fáraó átka sújtott le, amikor nem sokkal a felfedezés után, Lord Carnarvon meghalt Kairóban.

Sir Arthur Conan Doyle, Sherlock Holmes atyja, azzal fokozta a riadalmat, hogy azt állította, hogy szerinte egy gonosz szellem volt a tettes, akit az ókori papok idéztek meg a fáraó védelmére. Lord Carnarvon után még több olyan ember is meghalt, aki valamilyen úton-módon kapcsolatban állt Tutanhamon sírjával. Howard Carter 1929-ben, álmában szenderült jobb létre.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com