Szellemek szállták meg a Snedeker családot

Ismerd meg Edward és Lorraine Warren leghíresebb ügyeit!Minden idők legismertebb paranormális nyomozópárosa volt Edward és Lorraine Warren, akiknek most a leghíresebb ügyeit ismerheted meg.

Kísértés Connecticutban: 2009-ben, Kísértetjárás Connecticutban címmel készült film a Snedeker család kálváriájáról, ami a valóságban az 1980-as években vette kezdetét, ugyanis a család akkor költözött Southington városába, méghozzá azért, hogy a szülők közel lehessenek ahhoz a kórházhoz, amelyben a rákos fiukat kezelték.

A beköltözés után rémisztő felfedezést tettek Snedekerék, ugyanis temetkezési eszközöket találtak a pincében. Ezután hamar sikerült kideríteniük, hogy korábban temetkezési vállalkozás üzemelt a házban, tehát elméletileg ott maradhatott néhány szellem.

A felfedezés után Snedekrék láttak is néhány szellemet. Erről Mrs. Carmen Snedeker így beszélt:

„Az egyik szellem hosszú fekete hajú, magas homlokú, mélyen ülő szemű, nagyon vékony jelenés volt. A másiknak fehér haja és szeme volt, valamint hajszálcsíkos öltönyt viselt, a lába pedig folyton járt.”

A család segítségére a Warren házaspár sietett. A paranormális nyomozópáros kiderítette, hogy a korábban a házban dolgozó boncnok nem bánt tisztességesen a holttestekkel, ugyanis nekrofil volt, a gyerekek szobáját pedig egykor a holttestek előkészítésére használták.

A házban nemcsak a családnak volt része paranormális élményekben, hanem Warrenéknek is, ugyanis Edward egyszer hallotta a korábban koporsók szállítására használt lift láncának csörgését, majd a pincében két táncoló nőt pillantott meg, akik aztán gyorsan eltűntek.

A házban 1988. szeptember 06-án végeztek szelleműzést, majd a család fia, Philip is legyőzte a rákot.

Smurl család: 1974 és 1989 között zaklatta egy démon Jack és Janet Smurlt. A házaspár hangos zajokat hallott és büdöset érzett. Ezután láthatatlan erő rázta a matracukat, falhoz vágta a család kutyáját, lelökte a lépcsőn a lányukat és szexuálisan, valamint fizikailag bántalmazta Jacket.

Warrenék 1986-ban, hónapokon keresztül figyelték a házat. Ed szerint a démon annyira erős volt, hogy a tükröket, bútorokat is összetörte, amikor vallási zenével, és imával próbálták elűzni. Eközben a szobában lezuhant a hőmérséklet, és valami nagy fekete masszaféleséget láttak, ami egyszer azt írta a tükörre, hogy "get out" (menjetek innen).

Az esetet, amelyről könyvet is írtak, nagyon sokan támadták, köztük a római katolikus egyház is. Mégis a sikeres démonűzés után a Smurl család boldogan, és békében élt új otthonában. Az ügyről 1991-ben tévéfilm is készült.

A démoni tárgyalás: Arne Cheyenne Johnson volt az első vádlott az Amerikai Egyesült Államokban, aki a tárgyalásán azzal próbálta bizonyítani az ártatlanságát, hogy azt állította, hogy démon szállta meg, azért ölt.

1981-ben Johnson meggyilkolta Alan Bonot Connecticutban. A vádlott ügyvédje azt állította, hogy a védence viselkedése túl kiszámíthatatlan volt ahhoz, hogy beszámíthatónak lehessen nevezni. Az ügy másik érdekessége, hogy Johnson gyerekkorában a szülei felvették a kapcsolatot Ed és Lorraine Warrennel, a híres paranormális nyomozópárossal, mert úgy gondolták, hogy túl gonosz a gyerekük.

Johnson sokszor beszélt arról, hogy ismeretlen entitások bántalmazzák, és arra akarják rávenni, hogy gonosz dolgokat tegyen. A fiút pszichológiai vizsgálatoknak vetették alá, de a család úgy gondolta, hogy ez felesleges, mert a gyereküknek nincs mentális problémája, hanem megszállták.

A bíróság azonban szkeptikus maradt, és nem hitték el, hogy egy démon gyilkolt a férfi testében, úgyhogy végül 20 év börtönbüntetésre ítélték.Annabelle, a démoni baba: A Warren házaspár ügyei alapján készült Démonok között filmek visszatérő alakja Annabelle, akit nem az alkotók találtak ki, ugyanis ő egy máig létező elátkozott baba. Bár a valóságban nem néz ki olyan ijesztőnek, mint a filmekben szereplő porcelánbaba, mégis az rémisztő, amiket állítólag a valóságban elkövetett.

Annabelle története 1970-ig nyúlik vissza, ugyanis akkor vette meg a használt rongybabát egy Donna nevű lány édesanyja egy hobbiboltban, majd a lányának ajándékozta. Donna akkor már főiskolára járt, és nővérnek tanult a lakótársával, Angievel, együtt.

A két lány először nem látott semmi furcsát a babában, ami eleinte csak nagyon kicsit mozdult el a helyéről, ezért úgy tűnt, mintha csupán valaki meglökte volna. Később Annabelle egyre nagyobb mozdulatokat tett, és néhány hét eltelte után teljesen magától mozgott egyik szobából a másikba.

Az első igazán ijesztő dolog a babával kapcsolatban az volt, amikor a két lány elment otthonról, és arra értek haza, hogy Annabelle a kanapén ül, pedig Donna ágyában hagyták. Habár a lányok még nem találtak semmi rosszat a játékban, azt a barátjuk, Lou az első pillanattól fogva gyűlölte, mert érezte, hogy valami nincs rendben a rongybabával. Donna, és Angie nem hitt a természetfeletti dolgokban, úgyhogy a barátjuk véleményét csak a paranoiának tudták be.

A lányok mereven állították, hogy van racionális magyarázat Annabelle viselkedésére, ám akkor már ők is megijedtek, amikor a baba egyre furcsábban kezdett el viselkedni. Donna nagyon sokszor talált pergamen papírcetliket a házban, amire különös üzeneteket írtak. Ezeken a papírdarabokon, amilyeneket senki sem tartott, olykor a „Segíts nekünk”, máskor a „Segíts Lounak” szöveg állt.

Az igazi horror akkor következett be, amikor Donna hazaérve az ágyában találta a rongybabát, aminek kezeiből piros folyadék, vér folyt. Donna ekkor döntött úgy, hogy ideje beavatni egy szakembert. A kihívott médium pár percre leült a rongybabával szemben, majd elmondta, hogy sok évvel ezelőtt a ház helyén egy óriási mező terült el, amin az egyik nap megtalálták a hét éves Annabelle Higgins holttestét.

A kislány lelke azonban nem szállt a sírba a testével együtt, hanem itt rekedt, és most a játékban talált kapaszkodót. A szellem azt is megosztotta a médiummal, hogy nem akar semmi rosszat, csak szeretne ott maradni a lányokkal, mert megbízik bennük, és velük biztonságban érzi magát.

Mivel Donna és Angie igazi gondoskodó lányok voltak, ezért megesett a szívük a gyereken, és megengedték, hogy maradjon. Ez nagy hiba volt, mert Annabelle ekkor vadult meg csak igazán. Lout visszatérő rémálmok kezdték gyötörni, amiben folyamatosan azt látta, hogy a rongybaba felmászik a lábán keresztül a mellkasára, majd a karjait a torkára szorítja, és így fojtja meg. Lou lüktető fejjel ébredt fel, hiszen minden vér az agyába tódult. Lou nagyon megijedt, de nem csak a saját életét, hanem a lányokét is féltette.

Néhány nappal később ő és Angie kitalálták, hogy elmennek egy kicsit kirándulni, ám indulás előtt motoszkálást hallottak Donna szobája felől. Lou azt hitte, hogy betörő jár bent, ezért nagyon óvatosan közelített az ajtóhoz, ahonnan ropogás hallatszott ki.

Lou körbenézett, de mindent a helyén talált kivéve a rongybabát, mert az ágy helyett, a sarokban ült. Lou közelebb ment, de akkor égő érzést érzett meg a nyakán, mint, amikor érezzük, hogy valaki a hátunk mögül figyel. Lou megfordult, de nem látott senkit, viszont hirtelen fájdalom hasított a mellkasába.

Lou lenézett az ingére és karmolások nyomát látta. A mellkasán égő fájdalmat érzett, mert valami a húsába tépett. Kétsége sem volt afelől, hogy Annabelle támadt rá. Szerencsére a sebek napokon belül teljesen begyógyultak, de semmi garancia nem volt arra, hogy Annabelle nem támad újra.

A három fiatal a Warren házaspártól kért segítséget. Miután a nyomozópáros elbeszélgetett Donnával, Angievel és Louval arra jutottak, hogy nem szállták meg a babát, hanem egy gonosz lélek manipulálja, hiszen élettelen tárgyakat nem tud megszállni egy testetlen entitás.

Warrenék kihívtak egy katolikus papot, hogy végezze el az ördögűzést, de a pap nem hitt a történetben, és közölte, hogy Annabelle csak egy baba, aki nem bánthat senkit. A pap hazafelé tartva totálkárosra törte az autóját, aminek tönkrement a fékje, de a pap szerencsére túlélte a balesetet.

Annabelle végül Warrenék okkult múzeumába került, ahol azóta nem mozdult, hogy egy fadobozba kiállították. Egyszer azonban egy látogató kinevette, és közölte, hogy nem hisz a történetben. Állítólag órákon belül halálos motorbalesetet szenvedett.Perron család: A „House of Darkness House of Light” című könyvtrilógiában írta le Andrea Perron, hogy milyen szörnyűségeknek volt a tanúja a családjával, amikor 1970-ben az Old Arnold birtokra költöztek.

Roger és Carolyn Perron úgy gondolt, hogy öt lányukkal boldog és nyugodt életet fognak élni a Rhode Island-beli Harrisville-ben található birtokon, amire 1736-ban építettek egy tíz szobás, bájos kinézetű házat. A gyerekek közül Nancy és Christine Perron egy szobán osztozott, Cindy és April egy másikon. Andrea pedig egyedül lakhatta be az egyik szobát.

A család nem élvezhette sokáig az elragadó otthont, mert már az első nap baljós jeleket észleltek. Később kiderült, hogy az Arnold családnak nyolc generációja élt és halt meg a házban. Az utoljára meghalt Arnold, Mrs. John Arnold volt, aki 93 évesen az istálló szarufájára akasztotta fel magát.

A birtokon nem ez volt az első erőszakos halál. Sok volt az öngyilkosság, amelyeket akasztással vagy mérgezéssel hajtottak végre. A 11 éves Prudence Arnoldot egy napszámos megerőszakolta, majd megölte. Ketten a ház közelében lévő patakba fulladtak bele, négy férfi pedig rejtélyes körülmények között fagyott meg a mezőn.

Ezek után nem csoda, hogy az eladó arra kérte a családot, hogy éjszaka hagyják égve a villanyt. Habár legtöbbünknek ennyi is elég lenne, hogy ne akarjunk egy ilyen házban élni, a Perron család szkeptikus volt, és nem ijedt meg. Maradtak, és ezt hamarosan nagyon megbánták!

Először olyan szellemek bukkantak fel, akik teljesen ártalmatlanok voltak. Ezeknek a leírása csak egy dologban egyezett meg. Mindegyikük szolid megjelenésű, nem áttetsző lény volt.

Ilyen szellemből rengeteg jelent meg a tanyán. Egyikük a virágokat szagolgatta, a másik esténként finoman jóéjt-puszit nyomott az ágyukban fekvő lányok homlokára. Olyan is akadt, amely kicsi, fiatal férfi képében mutatkozott meg, őt megigéztek a lányok, ezért például játékautókat tologatott a gyerekszobán keresztül.

Az egyik jelenést egy női kísértet csinálhatta. A Perron szülők sokszor olyan hangokat hallott, mintha valaki sepert volna a konyhában. Amikor bementek a helyiségbe, akkor azt látták, hogy a seprű az eredeti helyéhez képest a szoba egy másik sarkában van, a padlón pedig egy rendezett, friss kupac piszkot találtak, amit csak lapátra kellett tenni és a szemétbe dobni.

A házban időzött egy Manny nevű szellem is, aki valószínűleg Johnny Arnold lehetett. A férfi az 1700-as években akasztotta fel magát a padláson. Ez a kísértet a lányokat figyelte, amikor azok játszattak vagy tanultak. Amikor pedig valaki a szellemre nézett, akkor az azonnal eltűnt.

A szellemek mellett, a család számtalan paranormális jelenséget tapasztalt. Láttak lebegő ágyakat, levegőben úszó telefonkagylót, surranó, suhanó, izgő-mozgó háztartási eszközt, és falról leeső képet.

Ugyanakkor az Old Arnold birtokot nem csak kedves, segítőkész szellemek lakták, ugyanis akadtak olyan lények, amik kicsit sem örültek a családnak. Néhányuk a lábuknál és hajuknál fogva ráncigálták ki az ágyukból a békésen szunyókáló lányokat, vagy éppen olyan hangosan csapkodták az ajtókat, hogy az egész ház beleremegett.

A kísértetek azzal is szórakoztak, hogy nem hagyták, hogy az ajtókat ki lehessen nyitni, vagy éppen be lehessen zárni. Az egyik entitás az éjszaka közepén kiabált az anyjáért. Ő azt mondogatta, hogy „Mama! Mamaaaaa!”. Egy másik kísértet a nyolcéves Cindyt kínozta. Ez a lény ezt ismételgette: „Hét halott katona van a falba temetve”.

Akadt olyan esemény is, amelyről a család nem beszélt. Andrea könyvében azonban kirajzolódik egy olyan démon, ami szexuálisan molesztálhatta őket. Egy interjúban a riporter feszegetni kezdte a témát, mire a nő csak annyit felelt, hogy szerinte mégis mit tehet egy nagyon gonosz férfiszellem, ha öt kislány van a közelében. Ezzel éppen eleget mondott ahhoz, hogy kitalálhassuk.

A legeslegrosszabb entitás Mrs. Perront vette célba. Ez a démon Batsheba Sherman volt, aki az 1800-as években élt, és gyakorló sátánistaként, boszorkányként tevékenykedett. Batsheba 1812-ben született Rhode Islanden, ahol egy helyi lakos, Judson Sherman vette feleségül 1844. március 10-én. A házaspár magányosan, eldugottan élt egészen addig, míg meg nem vádolták őket azzal, hogy feláldozták a csecsemőjüket a Sátánnak. Ettől kezdve tényleg kitaszítottakká váltak.

A csecsemő feláldozásáról szóló vád nem volt alaptalan, mert megtalálták a holttestét egy fején lévő mély döfésnyommal. Mivel nem volt bizonyíték a gyilkosságra, ezért ejtették az ügyet. Batsheba három másik lányt szült, de ők sem tölthették be a 4. életévüket.

A gonosz nő a személyzetet sem kímélte. Őket gyakran éheztette, és verte a legapróbb kihágásért is. A nő 1885. május 25-én ölte meg magát, de nem mindennap látható módon. A halottkém leírása szerint Batsheba lesoványodott teste hátborzongatóan megkeményedett, tulajdonképpen kővé vált.

Batsheba előszeretettel kínozta Carolynt, és a lányok közül, Cindyt, miközben kéjelegve vágyakozott Roger iránt. Amikor a férfi javítgatta a megrepedt berendezéseket, amelyeket a démon idézett elő, akkor Roger folyamatosan érezte Batsheba jelenlétét, mert a démon sokszor megérintette, megsimogatta a férfit.

Az teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Batsheba minden erejével azon van, hogy elkergesse Roger feleségét, mert magának akarta a férfit. Ha ez nem lett volna egyértelmű, a démon az egyik reggel egyenesen kifejezte az akaratát.

Carolyn elmesélte, hogy napfelkelte előtt, egy jelenésre ébredt fel az ágyában. Egy szürke ruhás nőt látott, aki az ágya fölött lógott, és visszhangzó hangon azt mondta, hogy: „Takarodj innen. Takarodj innen. Ha nem mész, akkor én halál és gyász közepette viszlek el.”

Batsheba eleinte csipkedte, pofozta vagy tárgyakat hajított az asszony felé. Mivel ennyi nem volt elég, hogy a nő elmenjen, ezért a démon Carolyn legnagyobb félelmét használta fel ellene, a tüzet. A démon fáklyákat püfölt egymásnak a nő ágya előtt, miközben fáradhatatlanul követelte, hogy menjen el.

Az idő múlásával, a támadások egyre kegyetlenebbek lettek. Az egyik ilyen esetben a díványon fekvő Carolyn éles fájdalmat érzett a lábszárában. Amikor megnézte a fájdalom okát, látta, hogy egy nagy, vérző szúrt seb jelent meg a lábán.

Később Batsheba módszert váltott, és egyszerűen megszállta a nőt, aki addig mindent kibírt. A család ekkor kérte Ed és Lorraine Warren segítségét. Ed Warren ördögűzést hajtott végre.

Erről az élményről Andrea a következőt mesélte:

„Életem legborzasztóbb éjszakája volt, amikor azt hittem látni fogom édesanyámat meghalni. Olyan hangon beszélt, amit korábban soha nem hallottunk és olyan nem evilági erőt láttunk, ami több mint hat méterre dobta őt.”

Elsőre úgy nézett ki, hogy az ördögűzés nem sikerült. A Perron család azt hitte, hogy a nyomozópáros meg tudja gyógyítani Carolynt, akinek a teste teljesen eltorzult. Amikor azonban úgy tűnt, hogy nem lehet kontrollálni a helyzetet, akkor a család egyszerűen kidobta a Warren házaspárt. Hosszú órák múlva, és sok szenvedéssel később, Carolyn testét mégis elhagyta a démon. A nyomozópáros, tehát hatalmas segítséget nyújtott.

Habár a legtöbben valószínűleg elköltöztek volna a házból a történtek után a Perron család mégis maradt még 10 évet, ugyanis minden pénzüket felemésztette a vásárlás. Végül 1980-ban Georgiába költöztek.

(Forrás: noiportal.hu)