Szellemet fotózott a nő az új házában – Kép!

Gyilkossággal vádolták meg Samuel Kentet, akinek a lelke itt rekedt.ghossNem árt az óvatosság, ha új helyre költözünk, úgyhogy mindenképpen nézzünk utána az otthonunk történelmének, ha nem szeretnénk olyan ijesztő meglepetést, mint amilyenben Michelle Widwinternek volt része.

A szkeptikus nőnek eszébe se jutott, hogy talán szellem bolyonghat abban az angliai házban, amelybe beköltözött. Widwinter akkor jött rá, hogy valami nincs rendben, amikor fényképeket készített az otthonáról.

A fotók nézegetése közben, az egyik képen kiszúrta, hogy az ablakban van valami, ami egy emberi alakra hasonlít. Widwinter alaposan áttanulmányozta a felvételt, majd feltette az internetre, hátha valaki meg tudja magyarázni, hogy mit lát.

ghosttSokan csak tükröződéssel magyarázták a jelenséget, de abban többen egyetértettek, hogy tényleg férfi alkatú valami van az ablakban. Mivel Widwinter egyáltalán nem hisz a szellemekben, ezért kirázta a hideg, ám az igazi döbbenet csak akkor következett, amikor egy helyi történész megfejtette a szellem kilétét.

Andrew Jones alaposan megnézte a felvételt, majd nyomozást folytatott, és kiderítette, hogy a tükröződés Samuel Kent szelleme lehet. A férfit 1860-ban azzal vádolták meg, hogy megölte a lánya 3 éves kisfiát. Később kiderült, hogy nem Kent, hanem a lánya ölte meg a gyereket. A férfi ellen ejtették a vádakat.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com