Szellemet okoltak két férfi haláláért Thaiföldön

Öt szörnyű eset, amelynek elkövetésével legendás lényeket vádoltak meg.Nemcsak a múltban, hanem napjainkban is előfordul, hogy legendás lényeket, például szellemeket, démonokat, a Nagylábat, földönkívülieket vagy sellőket, vádolnak egy-egy tragédia elkövetésével. Ez történt az alábbi történetek esetében is.

A szellem bosszúja: Miután két férfi álmában meghalt a thaiföldi Nakhon Ratchasima Phimai negyedben található Tambon Dong Yai faluban 2018 júniusában, a rémült helyiek felkeresték a település médiumát, hogy egy szellemidézéssel követeljenek magyarázatot az elhunyt lelkektől.

Állítólag egy özvegy szelleme jelentkezett a szertartáson, ahol közölte, hogy összesen négy férfit akar megölni a faluban, s mivel kettővel már végzett, így még kettővel fog. A figyelmeztetés után a falusiak közül többen is úgy próbáltak védekezni, hogy vörös pólót, ingeket akasztottak ki az otthonuk elé, hogy azzal tartsák távol a szellemet, míg mások arra hívták fel a szellem figyelmét, hogy a házukban nem élnek férfiak, csak háziállatok.

Végül egyik férfi sem halt meg úgy, ahogy a másik kettő, miután kiakasztották a vörös ruhákat.

Démoni gyilkosság: A legendákban, irodalomban, filmekben, vallásban és okkultizmusban gyakran szerepelnek démonok és gonosz lelkekkel, az ilyen jellegű történetekből pedig soha nem hiányoznak a démoni megszállások és az ördögűzések.

Ugyanakkor még a modern időkben is előfordul, hogy nemcsak kitalált történetekben, hanem nagyon is valós bűncselekményekben is démonokat emlegetnek.

Ez történt 2016-ban is, amikor Aljar Swartz bevallotta, hogy meggyilkolta és lefejezte a 15 éves Lee Adamst, majd a fejet a Dél-Afrikában található Fokváros egyik házának udvarán ásta el.

A tárgyalás után, amikor már a pszichiáterek és a pszichológusok is megállapították, hogy a gyilkos beszámítható, Swartz ügyvédje azzal állt elő, hogy a védencét megszállta egy démon, ezért végezzenek ördögűzést a cellája előtt, ahol az ítéletét várta.

A bíróság végül azt a döntést hozta, hogy Swartz azért ölte meg Adamst, hogy a fejét eladja egy sangomának, aki gyógynövényekkel, orvoslással, jóslással és tanácsadással foglalkozik. A vádlott 22 év börtönt kapott.

A Nagyláb elrabolt egy lányt: Azóta, hogy 1967-ben címlapon megjelentek a híres Gimlin-felvételek, amiket a szakértők hamisítványnak, vagy egyszerűen csak nevetségesnek tartanak, az Egyesült Államokban többen is jelentették, hogy látták a Nagylábat.

1987-ben egy ilyen történet tragédiával végződött. Abban az esetben a 16 éves Theresa Ann Bier úgy döntött, hogy az iskola helyett inkább Nagyláb keresésére indul a kaliforniai Sierra Nevada-hegységben. Vele tartott a 43 éves Russell Welch, ám a férfi egyedül érkezett vissza a vadászatról.

Miután bejelentették a lány eltűnését, a rendőrség kihallgatta Welchet, aki azt állította, hogy június 2-án látta utoljára Biert, akivel üldözőbe vették Nagylábot, amikor összetalálkoztak vele. A férfi szerint a lény elrabolta a tinédzsert.

Később Welch többször is megváltoztatta a történetét, amit újabb részletekkel egészített ki, ám a rendőrség egy szavát sem hitte el. Bár a férfit letartóztatták június 11-én, mégis el kellett engedniük, mert nem találtak ellene szóló bizonyítékot. Biert azóta sem került elő.Az idegenek rabolták el: Rengeteg összeesküvés-elmélet született Amelia Earhart eltűnésével kapcsolatban, még azt követően is, hogy a haditengerészet hivatalosan arra az álláspontra jutott, hogy a pilótanő és a navigátora, Fred Noonan valószínűleg a Csendes-óceánba zuhant és meghalt, miután kifogyott a gépük üzemanyaga.

Egyes teóriák szerint Earhart és a Noonan a Nikumaroro szigeten landolt, majd ott haltak meg, esetleg a japánok ejtették foglyul őket. Ugyanakkor egy másik elmélet már arról szól, hogy földönkívülieket rabolták el Earhartot és dobták be egy féregjáratba, méghozzá azon a napon, amelyen a Howland-szigeten kellett volna landolnia.

A sellő elrabolt egy kisfiút: A barátaival ment focizni a 12 éves Siyabonga Masango 2013 decemberében, ám olyan meleg volt, hogy úgy döntött, úszik egyet a dél-afrikai Mpumalanga város Sabie folyó mellékágában.

Egy közelben autót mosó személy ekkor meglátta, hogy valami a vízbe húzza a gyereket, akinek a segítségére sietett, de már nem találták meg. A hivatásos búvárok két hétig keresték a fiút, mindhiába, így végül arra a megállapításra jutottak, hogy egy krokodil támadhatta meg.

Masango családja azonban nem értett egyet a hatósággal, ugyanis szerintük sellők rabolták el a kisfiút, akit időben „elengednek”, hogy iskolába mehessen. Annak érdekében, hogy így történjen, még szertartásokat is végeztek, de a fiú soha többé nem került elő, és az sem derült ki, hogy valójában mi történt vele.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com