Szellemjárta házban lakott Melissa McCarthy

Hírességek, akik paranormális élményeikről meséltek.Időről időre előfordul, hogy egy-egy sztár elárulja, hogy hisz a szellemekbe, sőt, már volt is része paranormális élményekben. Ilyen híresség az alábbi hat is, akiknek rémisztő történetét most te is megismerheted!

Melissa McCarthy: A Colorado állambeli Boulderben végzett főiskolai tanulmányai idején élt egy szellemjárta házba Melissa McCarthy, aki arról számolt be, hogy a barátai nem mertek átmenni hozzá, ugyanis nagyon rossz érzésük támadt a lakásban. Emellett az ajtó magától nyílt és csukódott, amikor McCarthy egyedül volt. Két héttel később McCarthy New Yorkba költözött.

A híresség arról az élményről is beszámolt Ellen DeGeneres-nek, hogy három héttel a családjával élő dédnagyanyja halála után látta őt, ahogy ugyanabban az otthoni ruhában és kötényben állt, amit mindig viselt. Erre DeGeneres elmondta, hogy ő egyszer egy háromrészes öltönyt viselő, századfordulós férfi szellemével találkozott.

Jennifer Anniston: A színésznő arról számolt be, hogy amikor először költözött Los Angelesbe, akkor az általa bérelt lakásba egy szellem tanyázott, aki utálta Jennifer Anniston szobatársát:

„Hirtelen minden bekapcsolt.

Ijesztő volt, hogy a mosogatógép váratlanul elindult, a kávéfőző bekapcsolt, a sztereó pedig teljes hangerőn megszólalt.”

Anniston egy barátja tanácsára keresett egy olyan személyt, aki „meg tudja tisztítani” a lakást. Ez az illető tömjént égetett, mire az asztalon lévő rendkívül vastag hamutartó magától megrepedt. A színésznő elmondta, hogy a szellemszakértő kapcsolatba lépett a szellemmel, és kiderítette, hogy a probléma oka az, hogy a szellem utálja a színésznő szobatársát.

Ariana Grande: 2013-ban kereste fel a Kansas City-i Stull temetőt Ariana Grande. A sírkert arról híres, hogy ez az egyike annak a hét helynek a világon, ahol a Pokol Kapuja megtalálható, és gyakori a sátáni tevékenység.

A popsztár így nyilatkozott a temetőben tett látogatásáról:

„Az autóban ülve végig egyfajta beteges, mindent elsöprő negatív érzés kerített hatalmába és kénszagot lehetett érezni, ami démonra utaló jel, ráadásul egy légy is volt a kocsiban.”

Az élmény után Grande hetekig árnyékfigurákat, fekete árnyakat látott, suttogást és morgást hallott, valamint amikor próbált elaludni, akkor úgy érezte, hogy nincs egyedül. Amikor a popsztár tanácsot kért, hogy hogyan szabadulhatna meg a hozzá tapadt entitástól, akkor azt a választ kapta, hogy „mondja, hogy távozzon”, ám Grande bevallotta, hogy nem meri megpróbálni.

 

Jessica Alba: A színésznő egy interjúban elmesélte, hogy 17 éves korában megtámadta egy szellem, amikor a családja házában egyedül aludt:

„Azt sem tudtam, hogy mi az. Valamiféle nyomást éreztem, nem tudtam felkelni, se sikítani, vagy beszélni. Tehetetlen voltam. Valami lerántotta rólam a takarót. Képtelen volna felkelni az ágyból, majd amikor sikerült, akkor sikoltva rohantam a szüleim szobájába. Biztos, hogy volt valami a szüleim régi házában, de fogalmam sincs, hogy mi, nem találok rá magyarázatot.

Matthew McConaughey: Bár ahhoz nem kell szellemfilmben játszani, hogy az ember szellemekkel találkozzon, mégis az Excsajok szellemei sztárja, Matthew McConaughey arról beszélt, hogy a Hollywood Hills-i otthonában egy Madame Bleu nevű kísértet tanyázott.

A színész az említett filmje 2009-es sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a szellemet nagyon feldühítette, hogy McConaughey beköltözött, de ő közölte, hogy nem fog elmenni. A filmcsillaghoz érkező vendégek ugyancsak érezték Madame Bleu jelenlétét. A színész és a szellem végül megegyezett abban, hogy megosztják egymással a lakást, ahol azóta béke honol.

Alyson Hannigan: A színésznő egy korábbi interjúban elmondta, hogy van egy szellem a házában, akiknek nemcsak a jelenlétét érezte, hanem látta is. Az élményéről így beszélt Alyson Hannigan:

„Mivel Los Angelesben törvény írja elő, hogy ha valaki meghalt a házban, akkor azt közölni kell a vásárlóval, és nekem ezt senki sem mondta, ezért nem hiszem, hogy ott halt meg, úgyhogy nem tudom, hogy miért van szellem a házban. Viszont barátságos.

Egy barátom látta először az egyik este. Azt mondta, hogy nem akar megijeszteni, de látta, hogy egy férfi követ minket a házból. Erre azt mondtam, hogy legalább úriemberként viselkedett, hisz előreengedett minket.

Még ugyanaz nap, de később, egy férfi sziluettjét láttam a fürdőszoba ajtajában. Megkérdeztem, hogy drágám mit csinálsz, mert azt hittem a férjem, Alexis az, de aztán rájöttem, hogy ő ott alszik mellettem az ágyban.”

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

A Pest vármegyei nyomozók személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak egy 51 éves monori férfit.

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

Bódultan se!

Bódultan se!

Magyarországon nemcsak az ittas, hanem a bódult vezetéssel kapcsolatban is zéró tolerancia van érvényben.

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

A rendőrség már korábban két férfit gyanúsított meg az ügyben.

Hiába tagad az encsencsi rém

Hiába tagad az encsencsi rém

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta M. Krisztofer (26) aktáját, így Nagy Gábor alezredes, kiemelt főnyomozó a felderítés részleteiről is tájékoztatott.

Népszerű lufitrükk miatt halt meg az édesanya

Népszerű lufitrükk miatt halt meg az édesanya

Tragédiába torkollott a születésnapi buli.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

http://ujhazak.com