Szellemmel találkoztak a horgászok
Négy rémtörténet, ami lehet, hogy örökre elveszi a kedvünket a vízparti pihenéstől.
Nyár közepén, amikor tombol a hőség, nagyon szívesen sütetjük a hasunkat a víz mellett, arra nem is gondolva, hogy vajon milyen veszélyek leselkednek ránk, pedig nem egy olyan régi legendát ismerünk, aminek tóhoz, folyóhoz, tengerhez van köze.
A mítoszokra azonban csak legyintünk, ám az már más, ha egy ma is élő ember mesél arról, hogy milyen furcsa dolgokat tapasztalt. Most néhány horgász félelmetes történetét ismerhetjük meg, amelyek után lehet, hogy többé vízpart közelébe se megyünk.
A német katona: „Életemben egyszer találkoztam szellemmel, amikor egy franciaországi tónál horgásztam. Néhány napja már a helyszínen voltam, amikor egy különösen szép és nyugodt területre bukkantam. A közelben egy régi kastély állt, amit még a II. világháború lövedékei tépáztak meg, ugyanis a tó korábban a francia hadsereg kiképzőterülete volt. A kastély közelében egy férfi elmesélte, hogy nagyon sok német katonát öltek meg a tó környékén.
Délutánonként egyre gyakran éreztem úgy, hogy valaki figyel a fák közül. Napról napra közelebb éreztem a tekintetet. Az utolsó éjjel úgy döntöttem, hogy sétálok egyet. Minden ködös volt a tó felett, úgyhogy nem lehetett a távolba látni. Elhatároztam, hogy a sátor mellett főzök. Ekkor láttam meg a villanó tűz fényében egy arc körvonalait, ami egy német katonáé volt. Másnap fogtam a holmim, és hazamentem.”
A sikoly: „Az unokatestvéremmel úgy döntöttünk, hogy éjjel fogunk horgászni. Este kilenckor indultunk el, mert akkor harapnak a legjobban a halak. Sikerült megtalálnunk a tökéletes helyet, ahol csak ketten lehettünk. A környék csendjét csak a tücskök ciripelése törte meg, de ehhez gyorsan hozzászoktunk. Fél órával később minden elcsendesedett, ám később borzalmas sikoly hasított az éjszakába. A hang a hátunk mögül jött.
Azonnal az unokatestvérem felé fordultam, aki falfehérré vált. Még soha nem hallottunk ehhez hasonló sikolyt. Visszatértünk a horgászathoz, de folyamatosan pásztáztuk a környéket. Nem hallottunk semmit, ezért hamarosan úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk.
Az autónk mellett zajokat hallottunk az erdőből. Amikor készültünk beszállni az autóba, akkor egy hálóinget viselő nő jelent meg előttünk. Koszosnak és összevertnek látszott. Megkérdeztük, hogy szüksége van-e segítségre, de ő csak bámult, majd újra sikoltani kezdett. Az unokatestvéremmel beugrottunk a kocsiba, és elmenekültünk. Soha nem fogjuk elfelejteni azt a velőtrázó sikolyt.”
A médium: „Minden évben két hétvégén horgászni megyek két barátommal. Sokat beszélgetünk, kibérlünk egy faházat, de ennek a hagyománynak az egyik évben vége szakadt, mert az egyik barátom nagyon beteg lett. A másik haverom unokatestvére jött helyette.
Késő délután volt, amikor megérkeztünk a helyszínre. Azonnal kivetettük a horgot. Mindig vittünk magunkkal egy rádiót a veszély esetére. Sokat beszélgettünk, összeismerkedtünk a barátom unokatestvérével, amikor a rádió furcsa adást fogott. Már az eleve hihetetlen volt, hogy FM-ről átváltott AM-re.
Később úgy döntöttünk, hogy visszaindulunk, de a barátom unokatestvére nagyon furcsán viselkedett. A tavat bámulta és mosolygott, de közben félelmet olvastam ki a szeméből. Amikor visszaértünk a kabinba, akkor azonnal a konyhába rohantunk, mert éles hangokat hallottunk.
Minden lábas a padlón hevert. A rádió még mindig furcsa hangokat közvetített. Az unokatestvér közelebb lépett hozzám, és azt mondta, hogy: „Ne félj, mert ez csak annak a férfinak a szelleme, aki itt élt, és nem örül, ha mások jönnek ide.”
Megdöbbenve bámultam rá, mire a barátom elárulta, hogy a srác médium. Korábban nem hittem az ilyen dolgokban, de ez akkor megváltozott.”
A rombolók: „Még a gyarmatosító időkben léteztek a rombolók, akiknek az volt a munkája, hogy a tengerparton állva lámpásokat fogjanak, és tévesszék meg az arra tévedő hajókat, amelyeknek legénységét később meggyilkolták. A testeket a vízbe dobták, mert így úgy tűnt, mintha hajótörés áldozatai lettek volna.
Az egyik éjjel Rhode Island közelében horgásztam az apámmal. Amikor kikötöttünk, akkor nagyon furcsa nyomokat találtunk a homokban. Harminc perc sétálgatás után visszamentünk az autónkhoz. A kutyánk ekkor kezdett érdekesen viselkedni.
Nem foglalkoztunk vele, hanem inkább felpakoltunk a kocsira, ám hirtelen észrevettük, hogy olyan fények világítanak a távolban, mintha XVII-XVIII. századi lápmások lennének. Amikor négy régi ruhás alak elsétált mellettünk, akkor azonnal elmenekültünk a helyszínről.”
(Forrás: bizzarium.com)
Nyár közepén, amikor tombol a hőség, nagyon szívesen sütetjük a hasunkat a víz mellett, arra nem is gondolva, hogy vajon milyen veszélyek leselkednek ránk, pedig nem egy olyan régi legendát ismerünk, aminek tóhoz, folyóhoz, tengerhez van köze.A mítoszokra azonban csak legyintünk, ám az már más, ha egy ma is élő ember mesél arról, hogy milyen furcsa dolgokat tapasztalt. Most néhány horgász félelmetes történetét ismerhetjük meg, amelyek után lehet, hogy többé vízpart közelébe se megyünk.
A német katona: „Életemben egyszer találkoztam szellemmel, amikor egy franciaországi tónál horgásztam. Néhány napja már a helyszínen voltam, amikor egy különösen szép és nyugodt területre bukkantam. A közelben egy régi kastély állt, amit még a II. világháború lövedékei tépáztak meg, ugyanis a tó korábban a francia hadsereg kiképzőterülete volt. A kastély közelében egy férfi elmesélte, hogy nagyon sok német katonát öltek meg a tó környékén.
Délutánonként egyre gyakran éreztem úgy, hogy valaki figyel a fák közül. Napról napra közelebb éreztem a tekintetet. Az utolsó éjjel úgy döntöttem, hogy sétálok egyet. Minden ködös volt a tó felett, úgyhogy nem lehetett a távolba látni. Elhatároztam, hogy a sátor mellett főzök. Ekkor láttam meg a villanó tűz fényében egy arc körvonalait, ami egy német katonáé volt. Másnap fogtam a holmim, és hazamentem.”
A sikoly: „Az unokatestvéremmel úgy döntöttünk, hogy éjjel fogunk horgászni. Este kilenckor indultunk el, mert akkor harapnak a legjobban a halak. Sikerült megtalálnunk a tökéletes helyet, ahol csak ketten lehettünk. A környék csendjét csak a tücskök ciripelése törte meg, de ehhez gyorsan hozzászoktunk. Fél órával később minden elcsendesedett, ám később borzalmas sikoly hasított az éjszakába. A hang a hátunk mögül jött.Azonnal az unokatestvérem felé fordultam, aki falfehérré vált. Még soha nem hallottunk ehhez hasonló sikolyt. Visszatértünk a horgászathoz, de folyamatosan pásztáztuk a környéket. Nem hallottunk semmit, ezért hamarosan úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk.
Az autónk mellett zajokat hallottunk az erdőből. Amikor készültünk beszállni az autóba, akkor egy hálóinget viselő nő jelent meg előttünk. Koszosnak és összevertnek látszott. Megkérdeztük, hogy szüksége van-e segítségre, de ő csak bámult, majd újra sikoltani kezdett. Az unokatestvéremmel beugrottunk a kocsiba, és elmenekültünk. Soha nem fogjuk elfelejteni azt a velőtrázó sikolyt.”
A médium: „Minden évben két hétvégén horgászni megyek két barátommal. Sokat beszélgetünk, kibérlünk egy faházat, de ennek a hagyománynak az egyik évben vége szakadt, mert az egyik barátom nagyon beteg lett. A másik haverom unokatestvére jött helyette.
Késő délután volt, amikor megérkeztünk a helyszínre. Azonnal kivetettük a horgot. Mindig vittünk magunkkal egy rádiót a veszély esetére. Sokat beszélgettünk, összeismerkedtünk a barátom unokatestvérével, amikor a rádió furcsa adást fogott. Már az eleve hihetetlen volt, hogy FM-ről átváltott AM-re.
Később úgy döntöttünk, hogy visszaindulunk, de a barátom unokatestvére nagyon furcsán viselkedett. A tavat bámulta és mosolygott, de közben félelmet olvastam ki a szeméből. Amikor visszaértünk a kabinba, akkor azonnal a konyhába rohantunk, mert éles hangokat hallottunk.
Minden lábas a padlón hevert. A rádió még mindig furcsa hangokat közvetített. Az unokatestvér közelebb lépett hozzám, és azt mondta, hogy: „Ne félj, mert ez csak annak a férfinak a szelleme, aki itt élt, és nem örül, ha mások jönnek ide.”
Megdöbbenve bámultam rá, mire a barátom elárulta, hogy a srác médium. Korábban nem hittem az ilyen dolgokban, de ez akkor megváltozott.”
A rombolók: „Még a gyarmatosító időkben léteztek a rombolók, akiknek az volt a munkája, hogy a tengerparton állva lámpásokat fogjanak, és tévesszék meg az arra tévedő hajókat, amelyeknek legénységét később meggyilkolták. A testeket a vízbe dobták, mert így úgy tűnt, mintha hajótörés áldozatai lettek volna.Az egyik éjjel Rhode Island közelében horgásztam az apámmal. Amikor kikötöttünk, akkor nagyon furcsa nyomokat találtunk a homokban. Harminc perc sétálgatás után visszamentünk az autónkhoz. A kutyánk ekkor kezdett érdekesen viselkedni.
Nem foglalkoztunk vele, hanem inkább felpakoltunk a kocsira, ám hirtelen észrevettük, hogy olyan fények világítanak a távolban, mintha XVII-XVIII. századi lápmások lennének. Amikor négy régi ruhás alak elsétált mellettünk, akkor azonnal elmenekültünk a helyszínről.”
(Forrás: bizzarium.com)
Hozzászólások