Szellemvadászok legrémisztőbb élményei

Kilenc paranormális nyomozó mesélte el a legfélelmetesebb tapasztalatát egy közösségi oldalon.Bár azt senki sem tudja, hogy léteznek-e szellemek, az biztos, hogy élnek köztünk olyan emberek, akik szellemvadászattal foglalkoznak. Most ők meséltek a legrémisztőbb élményeikről a Reddit nevű közösségi oldalnak.

Kúszó gyermek egy elhagyott középiskolában: Elmentünk abba az elhagyott középiskolába, amelyről azt pletykálták, hogy kísérteties, ugyanis egy olyan szellem tanyázik benne, amely képes könyvbe írni, ezért letettünk a padlóra egy könyvet, és mellé egy éjjellátó kamerát.

Azután, hogy a szellemjárta szobában voltunk, egyikünk egy mászó gyereket pillantott meg a folyóson. Nem akartunk hinni a szemünknek. Amikor a barátom megnevezte a szellemet, akkor a lámpák villogni kezdtek.

Az a barátom, amelyik egyedül tartózkodott a folyosón, sikoltozva rohant hozzánk. Olyan gyorsan menekültünk el az iskolából, amilyen gyorsan csak tudtunk.” – AfgebrandeKoek2

Füstös alak régi malomnál: 2002 környékén, egy éjszaka úgy döntöttem, hogy szellemvadászatra megyek Stockportban, a Houldsworth Malomhoz. Úgy hajnali 3 óra lehetett, amikor a főfolyosón állva megütötte a fülem valaki hangja.

Amikor a tarkómon hideget éreztem, akkor megfordultam a fáklyámmal. Ekkor pillantottam meg a tőlem nagyjából 8 méterrel arrébb egy emberi fej és váll füstös körvonalát, ami aztán eltűnt.” – Jimmypeglegs

A Biblia lapjai gyorsan kezdtek pörögni: 15 éves voltam, amikor a barátaimmal belopóztunk egy régi, elhagyottan álló házba a legjobb barátom otthona mellett. Az ablakokkal nem volt semmi gond, de az első emeletem észrevettünk néhány lyukat a padlón.

Elhatároztuk, hogy bemegyünk oda, és rögzítjük a telefonunkkal a „szellemvadászatunkat”. Három telefont és egy Bibliát vittünk magunkkal. A Bibliát letettük egy kis szekrénybe a szobák között, majd elkezdtük a felvételt.

A Biblia mellett álló barátom szólongatni kezdte a szellemet, mire hirtelen pörögni kezdtek a lapok, pedig szélcsend volt a helyiségben. Később a telefonos felvételen azt láttuk, hogy négyen állunk a szobában, ahol „szellemekkel” beszélgetünk, ám megjelent egy ötödik ember is, akiről egyikünk sem tudta, hogy kicsoda.” – Little_Messiah

Rejtélyes hangok és démonok az erdőben: A helyi legenda szerint a házam mellett elterülő erdő a sátánisták és a KKK gyülekezőhelye volt a 60-as, 70-es és 80-as években, mígnem a városfejlesztés úgy nem döntött, hogy városi parkká alakítják át a nagy erdőt.

A történet miatt úgy döntöttünk, hogy az egyik éjszaka kimegyünk az erdőbe zseblámpákkal, ám amikor úgy éreztük, hogy közelednek felénk, és mintha az egész erdő élne, és mozognak, akkor gyorsan visszamentünk az autóhoz, amivel annak a földútnak a bejáratánál parkoltunk le, amely elválasztja az erdőt a lakóövezettől.

Ahogy beültünk a kocsiba, felkapcsoltuk a fényszórókat, amelyek fényében megpillantottunk a közelünkben egy nagyjából 100 kilós, robusztus külsejű, szúrós szemű kutyát, aki ránk meredt, aztán hátat fordítva elindult az erdőbe.

A legijesztőbb az volt ebben az egész történetben, hogy később a History csatornán láttam egy műsort, amiben arról volt szó, hogy az emberek fényképein dühös kinézetű kutyák jelennek meg, pedig se kutya, se semmi más nem volt ott akkor, amikor a fotókat készítették.

Vallási szakértők azt mondták, hogy ezek a kutyák démoni lények, amelyek kísértik azokat az embereket, akik a fényképeken szerepelnek.” – seeyoulaterkotaAz erdőn átkukucskáló árnyékfigurák: Amikor az utahi Kay's Crossnál voltam szellemvadászaton, akkor egyik egyik ijesztő élmény a keresztnél ért minket. Hirtelen rettenetesen rossz érzés kerített hatalmába, ezért jobbnak láttuk, ha elmegyünk onnan.

Ahogy elindultunk, lépéseket hallottunk magunk mögött és oldalt, tőlünk úgy 15 méterre. Sétálás közben elfordítottam a fejem, és akkor megláttam, hogy az erdőben nagyjából egy tucat árnyalak figyel minket. Az egyik barátom szintén látott néhányat, de a másik barátom semmit.” – Nefferito

A nyomozó szellemet lát a temetőben: Egy helyi temetőről terjedt el, hogy valamilyen okból kifolyólag, rendkívül szellemjárta, ezért azt használtuk az új felszerelésünk tesztelésére, valamint arra, hogy felmérjük, hogy a csapatunk új tagjai hogyan reagálnak az esetleges paranormális jelenségekre.

A temető érdekessége volt az is, hogy állandó volt benne a hőmérséklet-ingadozás. Egyik este, amikor ott voltunk, akkor megláttam egy magas, testes, fehér inget és kék overallt viselő, kékes fénnyel ragyogó férfit.

Egy ilyen jelenés csodálatos és izgalmas dolog, de arra nem számítottam, hogy a testem mennyire meg fog ijedni. Az emberi elme soha nincs felkészülve arra, hogy ilyesmit tapasztaljon meg.” – Arius_de_Galdri

Dühös szellem beszélt az Oviluson keresztül: Nagyjából nyolc évvel ezelőtt történt, hogy egy szellem az Ovilust használta, amitől a tulajdonos rettegett, ezért elmentünk, hogy átvizsgáljuk a helyet. Alig tettünk néhány lépést a házban, amikor az Ovilus, nem a tulajdonos hangján, azt kérdezte, hogy „hová mész?” – bearcub42

Egy szellem követte őt hazáig: 16 éves voltam, amikor egy temető mauzóleumban szellemtábláztunk. Az épületet elhagyva úgy éreztem, hogy valami az arcomba fúj, de nem a szél. Ettől annyira megijedtem, hogy a bokorba zuhantam. Azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy csak a képzeletem szórakozott velem.

Hazaérve bementem a szobámba, mire a lámpák kialudtak, de így is megláttam, hogy valami ül az ágyamon. Rémületemben nekiestem a szekrénynek, aminek összetört az ajtaja. Azóta nem tapasztaltam hasonlót.” – craftbeerdrinker16

Ölelés a déditől: Apámmal és a szomszéddal szoktam szellemvadászatra járni. Egy alkalommal elmentünk a dédim sírjához. Életemben soha nem találkozhattam vele. A sírhoz érkezve mind a hárman különösen kezdtük érezni magunkat, ezért úgy döntöttünk, hogy leülünk a sír mellé, felállítottuk a hangrögzítőket, mérőműszereket, aztán beszélgetni kezdtünk.

Azt követően, hogy apám „bemutatott” a dédinek, úgy éreztem, mintha valami megérintene. Ezután apám viccesen azt mondta, hogy: „Miért ne ölelhetnéd meg?”

Amikor ezt mondta, akkor karokat és hideget éreztem a derekamon. Néhány másodpercig még a szorítást is éreztem, aztán az egész megszűnt.” – ImNotImCheesecake

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Újra őrizetben

Újra őrizetben

A pápai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 42 éves helyi férfit.

Saját kutyáját kötötte az autó után

Saját kutyáját kötötte az autó után

Bejelentés után a jánoshalmi körzeti megbízott azonnal a helyszínre ment, intézkedett a sérült állat ellátásáról, majd azonosította a tulajdonost, akit nem sokkal később már gyanúsítottként hallgattak ki.

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Zagyvarékason

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Zagyvarékason

A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, közben mentőt hívtak hozzá, de a helyszínen meghalt.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Elfajult a szilveszteri buli

Elfajult a szilveszteri buli

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 40 és egy 46 éves férfit. A testvérpár egy salgótarjáni szórakozóhelyen megvert és egyikük késsel megszurkált egy helyi férfit.

Újévi rabló őrizetben

Újévi rabló őrizetben

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették azt a 18 éves fiatalembert, aki 2025 első napján pénzszerzési céllal több bűncselekményt is elkövetett.

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

http://ujhazak.com