Szélsőséges szektának adta el az újszülött lányát

A feleség tudta nélkül, 1200 dollárért, adott túl a gyermekén a nigériai apa, de elfogták.babies
Rituális gyilkosságokról híres az a szélsőséges vallási szekta, amely 1200 dollárt fizetett egy férfinak a nigériai Deltában azért, hogy nekik adja az újszülött kislányát. A helyi rendőrségnek azonban sikerült megmentenie a gyermeket.

A hatóság szóvivője elmondta, hogy az apa egy tönkrement vállalkozó, akinek sürgősen pénzre volt szüksége, ezért akart gyorsan túladni a kislányán, ám erről tudomást szerzett az anya, aki értesítette a rendőrséget.

A szülők ugyanis abban állapodtak meg, hogy az anyagi helyzetük miatt, örökbe adják a kislányt, mert nem tudnának róla gondoskodni. Az apa azonban megkerülte az anyát, és egy idős nőnek adta el az újszülöttet. Mint kiderült ez az asszony annak a szélsőséges vallási szektának dolgozott, amelyik kisbabákat áldoz fel a rituális szertartások részeként.

A szóvivő elárulta, hogy sajnos egyre több az ehhez hasonló bűncselekmény. Február elején például egy férfi azért adta el az újszülött gyermekét, hogy a pénzből biciklit tudjon vásárolni. A hatóság nemrég egy olyan pár is letartóztatott, amely kisbabákat vásárolt a bajbajutott családoktól, hogy aztán a kicsiket tovább adja a szektának.

Ám a szektatagok nem kizárólag szülőktől, és közvetítőktől veszik meg a csecsemőket, hanem képesek a kórházakból is ellopni az újszülötteket.

Nigériában a gyermekkereskedelem nagyon jövedelmező üzletág, ezért sokan foglalkoznak vele. Előfordul, hogy a kereskedők nem szektának, hanem olyan családnak adják el a babákat, amelynek nem lehet saját gyermeke. A rendőrség szerint, ez még a jobbik eset.

(Forrás: afriport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com