Szélsőségesek és terroristák listájára került Navalnij két volt munkatársa

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A szélsőséges személyekről és a terroristákról nyilvántartott listára tette Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus két volt munkatársát, Leonyid Volkovot és Ivan Zsdanovot pénteken az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring).A vonatkozó jogszabály szerint a Roszfinmonitoring lajstromán szereplő személyek bankszámláit befagyasztják. A Nyomozó Bizottság (SZK) tavaly szeptember 28-án indított büntetőeljárást Navalnij, Volkov, Zsdanov és "más személyek" ellen, szélsőséges közösség létrehozása és vezetése miatt. Ezen a címen tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Az ügy az Oroszországban júliusban szélsőségesnek minősített és betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) nevű szervezet tevékenységével kapcsolatos.
    

Alekszej Navalnijt azzal vádolta meg az SZK, hogy az FBK megalapításával szélsőséges közösséget hozott létre és irányított, valamint arra bátorította a polgárokat, hogy a hatóságokkal nem egyeztetett gyűléseken vegyenek részt. Leonyid Volkovot, a regionális Navalnij-törzsek hálózatának volt koordinátorát a szélsőséges közösség vezetése és a nem engedélyezett megmozdulásokra mozgósítás mellett azzal is megvádolták, hogy online videóban buzdított Navalnij csapatának kriptodevizával történő támogatására. Ivan Zsdanovot, az FBK volt igazgatóját hasonló vádakkal illették, mint Volkovot.
A szélsőséges közösségben részvétellel még további hat személyt vádoltak meg.
    

A nyomozók szerint Navalnij legkésőbb 2014-ben alapította meg az FBK "szélsőséges közösséget", amelyet Volkovval és Zsdanovval együtt vezetett. A közösség működésének biztosítására a vádlottak nyolc nonprofit alapítványt és kereskedelmi szervezetet hoztak létre. 2017-ben megalapították a Navalnij Törzsei társadalmi mozgalmat, amelyet tavaly nyáron a moszkvai városi bíróság ugyancsak szélsőségesnek bélyegezett és betiltott.  
    

Az SZK szerint a szélsőséges csoport tevékenysége "az államhatalom szervei és az általuk folytatott politika lejáratására, a régiókban kialakult helyzet destabilizálására, a lakosság körében tiltakozó hangulat keltésére, az erőszakos hatalomváltást szükségesnek tartó közvélemény kialakítására, tömeges zavargásokba torkolló tiltakozó akciók szervezésére és lebonyolítására irányult". Ennek érdekében nem engedélyezett gyűléseket tartottak, ahol szélsőséges és terrorista tevékenységekre szólítottak fel, valamint egyéb bűncselekményeket követtek el - írta a nyomozó bizottság.
    

A Kreml egyik legélesebb bírálójának tartott Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban. Gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert a FSZIN (orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com