Szén-monoxid miatt is láthatsz szellemeket

Négy tudományos magyarázat a paranormális jelenségekre.Halottak napjához és halloween éjszakájához közeledve, egyre többször kerül elő az elhunytak, szellemek, paranormális jelenségek témája, az emberek pedig szívesebben mesélnek azokról az élményeikről, amelyek során talán szellemeket láttak.

Ugyanakkor a tudománynak több jó magyarázata is van arra, hogy az emberek miért hiszik azt, hogy kísértetekkel találkoztak.

Szén-monoxid: 1921-ben W. H. Wilmer orvos publikálta azt a különös történetet, amelyben egy család beköltözött egy régi, nagy épületbe, amiről azt hitték, hogy szellemjárta ház lehet, ugyanis az új lakók megmagyarázhatatlan eseményeket tapasztaltak.

Többször előfordult, hogy a család hallotta, hogy a bútorok mozognak, esténként különös hangokra ébredtek, valamint sokszor úgy érezték, hogy valamilyen természetfeletti lény van közelükben.

Nem egyszer arra ébredtek, hogy egy láthatatlan erő nem engedi felkelni őket az ágyból, és a szellemeket okolták azért, mert egyre gyengébbnek érezték magukat.

A házban végzett vizsgálatokból azonban kiderült, hogy valami sokkal hétköznapibb, tudományosabb oka van mindannak, amit a család tapasztalt, ugyanis a régi épületre ráfért a felújítás, így a kazánra is, ami nem működött megfelelően, ezért szén-monoxid szivárgott a házba olyan mértékben, hogy halált még nem okozott, de hallucinációkat igen.

Miután kijavították a hibát, a család visszaköltözött a házba, ahol soha többé nem nem tapasztaltak paranormális jelenségeket.

Elektormágneses mezők: Michael Persinger, kanadai neurológus évtizedeken át azon dolgozott, hogy rájöjjön arra, hogy a mágneses mezőknek milyen szerepük lehet a szellemek megjelenésében. A világon már rengeteg ember számolt be arról, hogy a lakásukban ülve úgy érezték, mintha nem lettek volna egyedül, mert olyan érzésük támadt, mintha egy idegen lélek ott lenne velük.

Persinger véleménye erről az, hogy az érzésről a mágneses mezők tehetnek. Ezeket az emberek csak tudat alatt észlelik, mert a mágneses hullámok az agy temporális lebenyére gyakorolnak hatást. Amennyiben ez 15-30 percig folyamatosan fennáll, akkor az emberek úgy érezhetik, hogy nincsenek egyedül, ám valójában csak az agyuk dolgozik.

A kutató teóriáját többen vitatják, de ő már többször bebizonyította, hogy egyes helyek, amik a természetfeletti jelenségeikről híresültek el, olyan területen találhatóak, amelyeken magasabb a mágneses mezők aktivitása.Penész: Shane Rogers hónapokig járta azokat a helyszíneket, amelyekről az a hír járta, hogy szellemek tanyáznak benne. Az egyetemi professzor azonban nem paranormális jelenséget keresett, hanem egy bizonyos penészt vizsgált, ugyanis a felmérések azt bizonyítják, hogy egyes penészfajták nagyon komoly hatást gyakorolnak az emberek egészségi állapotára.

Ha például valaki sokáig belélegzi ezt a fajta penészes levegőt, akkor megmagyarázhatatlan félelmet, akár demenciát is tapasztalhat, sőt, különös érzései is támadhatnak, amiket sokan azzal magyaráznak, hogy biztos szellem okozta.

Rogers éppen ezért kereste fel a rémisztő kísértetjárta házakat, amelyekben meg is találta a mérgező penészt, ezért ő úgy gondolja, hogy ennek komoly szerepe van a paranormális jelenség észlelésében.

Infrahangok: Az infrahangok annyira alacsony frekvenciájú hangok, hogy azt az emberek nem hallják, az állatok viszont igen. Infrahangok keletkezhetnek vihar, tornádó és földrengés során is, tehát ez lehet az oka annak, hogy az állatok előre megérzik ezek közeledtét.

Az infrahangok azonban az emberekre is erős hatást gyakorolnak, ugyanis a szakértői vizsgálatokból kiderült, hogy az alacsony frekvenciájú hangokat erőteljesen megérezzük. Ez lehet az oka, ha valaki nehezebben tájékozódik, nyugtalanabb, megnövekszik a vérnyomása, felgyorsul a szívverése. Mivel erre a hirtelen változásra az ember nem talál magyarázatot, ezért könnyen azt hiheti, hogy szellemhez van köze.

1998-ban Vic Tandy mérnök munkahelye egy orvosi berendezéseket gyártó cégnél volt, ahol az egyik laboratóriumról azt suttogták, hogy szellemjárta. Amikor a mérnök ott dolgozott, akkor mindig depressziósnak, nyugtalanak érezte magát, ráadásul hallott és látott dolgokat.

Végül kiderült, hogy szó sincs kísértetekről mert, mert valójában a laboratóriumban nagyon alacsony frekvenciájú hanghullámok voltak, amelyeket a ventilátor okozott azzal, hogy rezgéseket bocsátott ki magából. Amikor ezt megszüntették, akkor a kellemetlen érzés is eltűnt, és többé senki sem látott semmit, amit szellemnek hihetettek volna.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com