Szentek, akikről valószínűleg soha nem hallottál

Tudtad, hogy nem mindegy, hogy kihez imádkozol, ha például szaggat az internet?Nehéz megmondani, hogy pontosan mennyi szentet tart nyilván a katolikus egyház, de nagyjából 5-10 ezer személyről lehet szó. Az is beszédes adat, hogy II. János Pál pápa 26 éve alatt közel 500 szentet kanonizáltak, Ferenc pápa pedig már most 900-nál tart, igaz a 2013-ban szentté avatott otrantói mártírok 813-an voltak.

Ezek után nem meglepő, hogy még a legelvakultabb hívő is csak néhány, gyakran emlegetett, szentet ismer, de azok is többségükben a védőszentek, akik a legnépszerűbbek klubjába tartoznak. Ha szívesen elvesznél a témában, akkor a catholic.org részletes és informatív listával áll a rendelkezésedre.

A védőszentekről például kiderül, hogy elég széles skálán mozog a tevékenységi körük, mert nem elégednek meg azzal, hogy csak egy területen védjék meg a hozzájuk imádkozókat.

A birkapásztorok patrónusa, például, még a bőrbetegeket, a harangöntőket, a terhes nőket és még néhány apróságot védelmez.

Emellett a védőszentek nem ítélkeznek, hiszen még a fegyverkereskedőkön is képesek segíteni, de a rossz házasságnak, alkoholizmusnak és a kalóztámadásnak is van patrónusa, akik a modern kor vívmányaival is lépést tartanak.

Az egyszerű kovácsból Noyon püspökévé vált Szent Eligius azzal vált híressé, hogy úgy patkolt meg egy kezelhetetlen lovat, hogy levágta annak a lábait, amire feltette a patkókat, majd visszaragasztotta szerencsétlen állatra. Hála ennek a bravúrnak, ő lett a lovak védőszentje, ám ennyivel nem elégedett meg, mert a benzinkutaknak és az ott dolgozóknak is ő lett a patrónusa.

A szellemi képességeiben visszamaradott, de a levitációhoz és az extázishoz jól értő Copertinói Szent Józsefhez a pilóták és az űrhajósok imádkozhatnak, míg a stewardesseknek a Santiago de Compostelába zarándokutakat szervező Pisai Szent Bonához kell fohászkodniuk.

Ha azt hitted, hogy a szaggató wifi jelenségébe bele kell törődnöd, akkor tévedtél, ahogy akkor is van kihez imádkozni, ha unod a Facebook üzenőfalán megjelenő sok hülyeséget, ugyanis Sevillai Szent Izidor, aki a maga korában népszerű enciklopédikus volt, 1999 óta az internet védőszentje. Ez már csak azért is dicséretes, mert a szent 1300 évvel az internet megszületése előtt meghalt.

Az ír származású, de Franciaországban remeteként élő Szent Fiacrius a végbéltáji problémák kezelésében szerzett hírnevet, de most már ugyancsak ő a taxisofőrök védőszentje is. Ez elég sok véletlen miatt alakult így.

Az 1600-as években Párizsban működött a Hôtel de Saint Fiacre nevű fogadó, ahol bérkocsi szolgáltatást is igénybe lehetett venni. Néhány évtized múlva a bérkocsizás nagy népszerűségre tett szert a személyszállításban. A bérkocsizást az urológus után elnevezték fiákernek, majd teltek és múltak az évek, a bérkocsizást felváltották a taxik, amelyek megtartották védőszentjüknek Szent Fiacriust.

Szent Expeditus, a római centúrió és vértanú, a jól csengő neve miatt vált a notórius késők és halogatók védőszentjévé, míg az előnytelen külsejű emberek Szent Druon védelméért imádkozhatnak.Druon jómódú francia családba született, istennek tetsző életet élt, a hatalmas örökségét szétosztotta, majd Rómába zarándokolt, amit kilencszer megismételt, ami a XII. század útviszonyait figyelembe véve, igazi sportteljesítmény.

A fiatalember mégsem ezzel szerzett magának hírnevet, hanem azzal, hogy az útja során elkapott egy csúnya fertőzést, ami miatt a felismerhetetlenségig eltorzult. Druon nem akarta megijeszteni az embereket, ezért egy külön a számára épített cellában élt a templom mellett, ahol szolgálatot teljesített.

Az úrvacsorán kívül csak vizet és árpát vett magához abban a 40 évben, amit így élt le, magányosan. Ha tehát legközelebb nem tetszel magadnak, akkor gondolj a védőszentre, akinek helyzeténél a tied nem valószínű, hogy rosszabb.

Ha azt hitted, hogy a jégkorcsolyázók patrónusához egy aranyos legenda tartózik, akkor tévedtél, mert a németalföldi Szent Lidwina története nagyon megrázó, ugyanis a fiatal apácát egy óvatlan korcsolyázó fellökte az 1300-as években.

A balesetben eltört Szent Lidwina bordája, akinek az élete innentől kezdve gennyes sebekről, nyílt törésről, elrohadt belső szervekről szól, amit még olvasni is borzalmas, úgyhogy keressünk inkább egy szebb történetet a hétfői ebédidőre, és emlékezzünk meg a másnaposság védőszentjéről!

Szent Bibiána nem azért kapta ezt a feladatot, mert szerette a vad, alkoholgőzös tivornyákat, ugyanis arról híresült el, hogy ólmosbottal verette agyon egy prefektust, amiért nem tagadta meg a keresztény hitét. A halálra vert Bibiána sírján mágikus, gyógyító erejű virágok nőttek, innen pedig csak néhány lépés, hogy eljussunk a másnaposság utáni megtisztulásig.

Ennél kevésbé meglepőbb, hogy a hatásos prédikációit vizuális segédlettel megtámogató Sienai Szent Bernardin a reklámszakemberek védőszentje. A három szegény lányt kiházasító Szent Miklósra, azaz a Mikulásra, a prostituáltak számíthatnak.

Szent Józsefhez akkor imádkozz, ha a modern demokráciákat szeretnéd megvédeni a kommunizmustól! Szent Klotild a csalódást okozó gyerekek patrónusa, tehát azok a csemeték kérhetik a segítségét, akik nem viselkednek a családi ebédnél, esetleg téglával dobtak be egy ablakot.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com