Szerb elnök: terrorcselekmény történt Szerbiában

Terrorcselekménynek nevezte a szerb elnök azt, hogy egy 20 éves férfi gépkarabéllyal nyolc embert lelőtt, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este.Aleksandar Vucic rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy szigorítják a fegyvertartási és fegyverviselési törvényt, felülvizsgálják az eddig kiadott engedélyeket, szigorúbb pszichológiai vizsgálatra lesz szükség az engedélyek kiváltásához, két évig tartó moratóriumot vezetnek be az engedélyek kiadására, továbbá szigorúbb büntetéseket vezetnek be a törvénytelenül tartott fegyverek tulajdonosaira.
    

A szerb elnök az intézkedésekkel azt szeretné elérni, hogy a legális és az illegális fegyverek száma is jelentősen csökkenjen az országban. A szerdai iskolai lövöldözéssel összefüggésben - amikor egy 13 éves fiú kilenc embert lelőtt és további hetet megsebesített -, a szerb elnök bejelentette, hogy 1200 embert vesznek fel a rendőrség kötelékébe, hogy a szerbiai iskolákban állandóan legyen egy rendőr, aki felügyeli a rendet.
    

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. A szerb kormány csütörtöki ülésén elfogadta a köztársasági elnök előző napi javaslatait, amelyek a fegyvertartási és -viselési törvény módosítására, az eddigi engedélyek felülvizsgálatára, a lőterek ellenőrzésére, valamint a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre történő csökkentésére vonatkoznak.
    

Mivel az iskolai lövöldözés elkövetője még nem töltötte be a 14. életévét, büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A mladenovaci ámokfutás elkövetője pedig októberben tölti be 21. életévét, így a szerbiai büntető törvénykönyv értelmében életfogytig tartó börtönbüntetésre nem ítélhető, a legszigorúbb kiszabható ítélet 20 év letöltendő szabadságvesztés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com