Szerb és bosnyák biztonsági szolgálatok szerint támadás érheti a szerb miniszterelnököt Szarajevóban

A szerb kormányfő a nyugat-balkáni országok miniszterelnökeinek találkozóján vesz részt Szarajevóban, hogy a térség biztonságáról, gazdasági helyzetéről, valamint Szerbia kétoldalú kapcsolatairól tárgyaljon.

A szerb biztonsági szolgálatok térségbeli társszervezeteiktől azt az információt kapták, hogy Szarajevóban megismétlődhetnek a másfél évvel ezelőtt Srebrenicában történtek, amikor a srebrenicai áldozatok előtt tiszteletét leróni kívánó szerb kormányfőt előbb kifütyülték és sértegették, majd vizes palackokkal, cipőkkel és kövekkel dobálták meg.



A csütörtökre tervezett támadás szervezéséhez több boszniai veteránszervezetnek is köze lehet - írta a Blic. Ivica Dacic szerb külügyminiszter a híresztelésekre reagálva kedden a szerbiai közszolgálati televízióban kijelentette: mindig kihívást jelent, ha ilyen kockázatos területre kell utazni, de ez nem fogja megakadályozni a kormányfőt abban, hogy részt vegyen a szarajevói kormányfői találkozón. Szerbia és Bosznia-Hercegovina kapcsolata az utóbbi hetekben ismét fagyossá vált.

A boszniai háromtagú államelnökség bosnyák tagja ugyanis kezdeményezte, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) vizsgálja felül a Szerbiával szemben tíz éve lefolytatott perben hozott ítélet, amelyben a bíróság felmentette Szerbiát mint államot a Srebrenicában véghezvitt népirtásban való felelősség alól, a testület azonban ezt elutasította.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

http://ujhazak.com