Szerbek ellen elkövetett háborús bűnök miatt vádat emeltek egy szarajevói rendőrségi vezető ellen

A vádirat szerint a négy férfi 1992 áprilisában a szarajevói rendőrség tagjaiként a hadifoglyok védelméről szóló genfi egyezménnyel össze nem egyeztethető módon léptek fel, amikor tudomást szereztek arról, hogy az akkori Jugoszláv Néphadsereg (JNA) nyolc tagját elfogták és kivégezték a bosnyákok, mégsem tettek semmit ennek megakadályozására.

A vádlottak tudtak az eseményekről, vagy tanúi voltak azoknak, mégsem fogták el az elkövetőket - írta az ügyészség. A dokumentum szerint a hosszan tartó nyomozás során több tucat tanút hallgattak ki, és nagy mennyiségű bizonyítékot gyűjtöttek.



Két katona holttestének maradványait megtalálták, a többiek után még kutatnak. Dragan Vikic csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy semmi köze nincs az ügyhöz. A boszniai szerb erők - az egykori Jugoszláv Néphadsereg támogatásával, később a kivont JNA hátrahagyott fegyverzetével - 1992 áprilisa és 1995 decembere között tartották ostrom alatt Szarajevót, ez idő alatt mintegy 11 ezer ember vesztette életét a városban.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com