Szexmunkára kényszerített kiszolgáltatott nőket egy nyírbogáti férfi, őrizetbe vették

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök egy nyírbogáti férfit, aki a gyanú szerint kiszolgáltatott nőket kényszerített szexmunkára Magyarországon és Németországban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.Közleményük szerint a szerdán elfogott, 32 éves férfi lelki és fizikai erőszakot alkalmazott a kizsákmányolt áldozatokkal szemben, akik közül többen állami gondozottként nevelkedtek, család hiányában rossz lakhatási körülmények között éltek, szakképzettségük és munkaviszonyból származó jövedelmük nem volt.

A gyanúsított rendszerint az összes megkeresett pénzt elvette a nőktől, akik csak csekély összeget tarthattak meg. A nyomozók eddig öt áldozatul esett nőt vettek védelembe, de a sértetti kör várhatóan bővülni fog.

A férfit a rendőrök emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének gyanújával hallgatták ki és kezdeményezték a letartóztatását. A vagyonvisszaszerzés érdekében lefoglaltak három nagy értékű személyautót és ékszereket a gyanúsított nyírbogáti lakóhelyén.

Emellett prostitúció elősegítése bűntett gyanújával hallgattak ki egy 50 éves nőt, aki egy hajdúszoboszlói apartmant hónapokig adott bérbe a férfinak, holott tudta, hogy azt milyen tevékenységre veszik igénybe - olvasható a www.police.hu oldalon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com