Szexrobotok szoríthatják vissza az emberkereskedelmet

Michelle Mars és Ian Yeoman, az új-zélandi egyetem kutatópárosa, rengeteg érvvel tudja alátámasztani, hogy miért jó, ha 2050-re elterjednek a szexrobotok.sexy_robots052010-ben az erotikakiállításon megismerhették a látogatók Roxxxy-t, a kezdetleges szexrobotot, ami az első komoly lépés az intelligens androidbarátnő felé vezető úton. A robotkutatáson gőzerővel dolgoznak a feltalálók, ám kérdéses, hogy szükség van-e a mesterséges intelligenciára, főleg a szex terén.

Az új-zélandi egyetem kutatópára, Michelle Mars és Ian Yeoman, úgy vélekedik, hogy 2050-re annyira elterjedhetnek a szexrobotok, hogy a hús-vér prostik helyett, ilyen robotokat alkalmaznak majd bizonyos cégek. Michelle Mars és Ian Yeoman szerint ennek rengeteg előnye lesz, hiszen erősen csökkenhet az illegális emberkereskedelem, a gyermekprostitúció, és a nemi betegségek sem terjednének annyira, mint most.

Mindemellett, bármennyire is perverznek hangzik, az embereket vonzza az élettelen tárggyal való szexuális kapcsolat, mert hiába a ruganyos feszes, sima, valósághű kinézet, ez mégsem számít megcsalásnak, tehát a házastársak problémája is megszűnik.

A kutatópáros természetesen biztos benne, hogy a szexrobotok ellenére, még mindig igény lesz emberi prostikra, ám legalább visszaszorul az emberek kizsákmányolása, ha elterjednek ezek a találmányok.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com