Szexszel fizet a kirándulásért a fiatal lány

A testét kínálja Ju Peng azért cserébe, hogy a szállásadója fizesse az oda-visszautat, és a helyszínen töltött időt.Ju PengEgy világkörüli útért sokan sok mindenre képesek lennének, ám a legtöbben meghúznak egy határt, amit nem hajlandóak átlépni. A 19 éves Ju Peng azonban nem tartózik a többséghez. A sanghaji lány Kínát szeretné bejárni, és az utazásért cserébe azzal fizetne, amije van, azaz a testével.

A meglepő ajánlatot a kínai Weibo közösségi oldalon tette közzé Ju Peng, aki leírta, hogy bármelyik szállásadójával boldogan eltölt egy éjszakát, ám ezért cserébe, a meghívójának fizetnie kell a lány oda- és visszaútjának a költségeit, valamint az ott eltöltött idő minden kiadását, ráadásul Ju Peng elvárja, hogy az illető nagylelkű legyen.

Ju Peng azt is kikötötte, hogy milyen férfiak tehetnek ajánlatot, mert nem fekszik le akárkivel. A szállásadója legfeljebb 30 éves, jóképű, gazdag, minimum 175 centi magas lehet. A lány szerint nincs mit szégyellnie a felhívásában, mert úgy gondja, hogy ez ugyanolyan, mint a stoppolás.

Mások viszont nem így gondolják, ezért a kínai médiában nagy port kavart Ju Peng, akiről volt, aki egyszerűen kijelentette, hogy nyílt prostitúció, amit művel. Arról, hogy Ju Peng hány várost nézhet végig ilyen áron, még nincs hír.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com