Szexuális erőszak kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben

Szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben, a bíróság elrendelte a letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a budapesti tartózkodási hellyel rendelkező török férfi szórakozni érkezett szegedi ismerőséhez. Szerda éjjel ismerkedett meg a későbbi sértettel az egyik belvárosi szórakozóhelyen, ahonnan hajnali három körül távoztak. A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakosan lépett fel a nővel szemben, és közölte, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni.


A nő karját megragadva felrángatta a lakásba, falnak lökte, majd fogdosni kezdte. A sértett ellenállt, védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele, aminek csak az vetett véget, hogy a lakásba hazaérkezet a gyanúsított ismerőse, akinek közbelépésére a nő távozhatott. A sértettnek könnyebb sérülései keletkeztek. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be - tudatta a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com