Szexuális erőszak miatt elítéltek és kiutasítanak egy algériai férfit Szlovéniában

Egy év nyolc hónap börtönbüntetésre és öt évre szóló kiutasításra ítéltek egy 36 éves algériai férfit Szlovéniában szerdán kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakért.Az elítélt a tavaly októberben elkövetett bűncselekményt beismerte és megbánását fejezte ki. A perben elhangzottak szerint az elkövető a kiskorú sértettet egy elhagyatott épületbe csalta, ahol a bűncselekmény elkövetése közben érte tetten a rendőrség.

Az ügyészség két év szabadságvesztést és öt év kiutasítást indítványozott. A Nova Gorica-i kerületi bíróság a büntetés mértékét enyhébben állapította meg, a kiutasítás tekintetében azonban az indítvánnyal egyező döntést hozott. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a beismerést és a megbánást, súlyosító körülményként pedig a sértett életkorát és a férfi korábbi görögországi büntetettségét.

Az elítélt Szlovéniában nemzetközi védelemért folyamodóként tartózkodott. Letartóztatásának elrendelése után megszökött, de később Franciaországban, európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vették, majd kiadták Szlovéniának. Korábban több országban - köztük Görögországban, Törökországban és Franciaországban - is követett el bűncselekményeket.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com