Szexuális erőszak miatt indult eljárás két férfi ellen

Elfogtak a rendőrök két férfit, akik a gyanú szerint - öntudatlan állapotát kihasználva - megerőszakoltak és kifosztottak egy fiatal nőt vasárnap a monori vasútállomás mellékhelyiségében - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.A tájékoztatás szerint az áldozat december 17-én reggel egy számára ismeretlen helyen ébredt. Telefonja, ékszerei, pénze eltűnt, testét véraláfutások borították. A segélyhívás után a monori rendőrök rövid idő alatt kiderítették, hogy az erőszak előző este a monori vasútállomás mellékhelyiségében történt, a helyszínen és környékén nyomrögzítés, adatgyűjtés kezdődött, és néhány órával később már a gyanúsítottaknál tartottak házkutatást.
    

Az egyik férfi nem vallott, a másik részben beismerő vallomást tett, de állította, hogy az áldozat beleegyezésével történt a közösülés - ismertette a rendőrség. Mindkét férfi ellen kifosztás és szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást őrizetbe vételük mellett a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezik letartóztatásukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com