Szexuális erőszak miatt szabadságvesztésre ítéltek egy fiatalkorút

Szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Püspökladányi Járásbíróság egy fiatalkorú férfit, aki egy gyerekeivel sétáló nőre támadt rá az utcán 2020 májusában egy Hajdú-Bihar megyei településen - közölte a Debreceni Törvényszék pénteken az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.A közlemény szerint a bűncselekmény elkövetésekor még csak 17 éves férfi ittasan, hátulról támadta meg a három kiskorú gyermekével sétáló 33 éves ismerősét, kitépte kezéből a kerékpárt, amelyen gyerekülésben a nő 5 éves fia ült, és felborította azt, majd a sértettet az út melletti füves részen a földre lökte, levetkőztette és megerőszakolta.

    
A nő próbált ellenállni és segítségért kiabált, a két legkisebb gyermek közeli otthonuk irányába menekült segítséget kérni, a 11 éves lány pedig sokkos állapotban felhívta a segélyhívót.  A férfi ezt észlelve elmenekült kerékpárjával, a helyszínre érkező rendőrök viszont pár óra múlva elfogták. A férfi azóta javítóintézetben van letartóztatásban.
    

A bíróság - fiatalkorúak bírája által vezetett - tanácsa csütörtökön távmeghallgatás után fenyegetéssel és erőszakkal elkövetett szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit.  A tanács szerint a súlyos büntetést a bűncselekmény elkövetésének "kirívóan durva, gátlástalan, útonállásszerű" elkövetési módja indokolja, "hiszen a vádlott ösztönszerű vágyainak kiélése során teljes mértékben közömbös volt aziránt, hogy mindeközben egy általa is ismert családanyát, gyakorlatilag három kiskorú gyermeke szeme láttára erőszakol meg a nyílt utcán."
   

A bíróság a férfi megbánását sem tekintette őszintének és meggyőzőnek, miután a róla készült javítóintézeti vélemény és jellemzés szerint még most is igyekszik cselekményét elbagatellizálni. A bíróság ítélete nem jogerős, mert a férfi és védője részben téves jogi minősítés, részben enyhítés iránt fellebbezést jelentett be. A férfi a másodfokú eljárásig továbbra is letartóztatásban marad - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com