Szexuális kényszerítés, gyermekpornográfia miatt négy és fél év börtönbüntetést kapott egy 24 éves férfi

Szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia miatt nem jogerősen négy és fél év börtönbüntetésre ítélt egy 24 éves férfit hétfőn a Debreceni Járásbíróság - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-t.Dobó Dénes közleménye szerint a bíróság a vádlottat szexuális kényszerítés bűntettében, szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében, gyermekpornográfia bűntettében, öt rendbeli kényszerítés bűntettében, kilenc rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és személyes adattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért a bíróság a szabadságvesztés büntetés mellett végleges hatállyal eltiltotta a férfit minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől. A férfi a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
    

A bíróság megállapította: az akkor 21 éves vádlott 2018-ban az egyik internetes közösségi oldalon két álprofilt hozott létre, amelyeket arra használt fel, hogy egy üzenetküldő szolgáltatáson keresztül jellemzően 18. életévüket be nem töltött lányokkal beszélgetéseket kezdeményezzen. A vádlott az álprofilokon történő beszélgetések során több esetben is fehérneműs, meztelen, alkalmanként pedig a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló képeket kért beszélgetőpartnereitől.
    

A vádlott azért, hogy a fiatal lányok bizalmába férkőzzön küldött több fényképet is, amelyek állítása szerint róla készültek, azonban azok a félmeztelen képek egy másik fiatal férfiról készültek, aki az ügy egyik sértettje. A képeket a vádlott az internetről töltötte le és a sértett engedélye nélkül használta fel. A fiatal férfi képmását jogosulatlanul felhasználva a vádlott több fiatal lányt arra kényszerített, illetőleg kísérelt meg kényszeríteni, hogy magukról fehérneműs, meztelen vagy pornográf jellegű képeket küldjenek - ismertette a szóvivő.
    

A vádlott tizennyolc, az ország különböző pontjain élő 12 és 21 év közötti fiatal lányokat kényszerített arra, hogy magukról akár meztelen képeket küldjenek, majd a megszerzett képek birtokában, őket további képek küldésére bírta rá vagy próbálta rábírni, azzal is fenyegetve őket, hogy ha nem teszik, akkor pornográf tartalmú oldalakon közzé teszi a korábban megszerzett képeket.  
    

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik - jelezte Dobó Dénes.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com