Szexuális ragadozók rendőrkézen  

Hollandiában fogták el mindkét szökevényt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fejvadászai találtak rájuk.Az Európai Célkörözési Egységek Hálózatán (ENFAST) keresztül van lehetősége arra a KR NNI Célkörözési Osztályának, hogy azokat a magyar körözötteket, akik feltehetően külföldön bujkálnak, megtalálják. A magyar fejvadászok különösen kiemelt figyelmet fordítanak a szexuális bűncselekmények miatt körözött magyar állampolgárok felkutatására.

A nemzetközi hálózat adta lehetőségek és a külföldi partnerhatóságokkal való szoros együttműködés eredményeként az elmúlt héten Hollandiában sikerült elfogni két olyan szökevényt, akiket szexuális bűncselekmények miatt kerestek.

A gyanú szerint K. Róbert 2021 tavaszán többször is szexuális kapcsolatot létesített egy 14. életévét be nem töltött lánnyal, közben több alkalommal is kábítószerrel kínálta a kiskorút. A Dunakeszi Rendőrkapitányságon indult nyomozás. Az eljárás során a nyomozók azonosították az elkövetőt, aki azonban egy idő után elérhetetlenné vált, tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani. Így belföldi és európai elfogatóparancsot is kiadtak vele szemben, mert gyanították, hogy külföldre szökhetett.

A másik esetben minősített emberkereskedelem miatt folyt eljárás a BRFK Nyomozó Főosztályán V. Ferenc ellen, aki az adatok alapján hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve huzamosabb időn keresztül szexuális cselekményt végeztetett egy többszörösen kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettel. V. Ferenc a nyomozás során szintén elérhetetlenné vált, ezért ellene is elfogatóparancsot bocsátottak ki, illetve intézkedtek európai és nemzetközi körözésének elrendeléséről is.

Mind a dunakeszi, mind a budapesti nyomozók kérték a KR NNI célkörözési egységének a segítségét a körözöttek elfogásában, tekintve, hogy olyan adatok merültek fel, hogy mindketten Hollandiában tartózkodhatnak. Így a magyar fejvadászok az ENFAST-on keresztül felvették a kapcsolatot a holland célkörözési egységgel. Majd szoros együttműködésüknek köszönhetően azonosították tartózkodási helyüket.

K. Róbertet szeptember 23-án Zwolle városában fogták el a holland rendőrök, míg V. Ferencet szeptember 28-án Beuningen településen. Mindketten a munkahelyükön tartózkodtak, mikor rajtuk ütöttek. K. Róbert egy étteremben, míg V. Ferenc egy boltban dolgozott.  

A két elfogott magyar körözött kiadatásáról a holland bíróság fog dönteni, míg annak végrehajtásáról, a Magyarországra történő kísérésről az ORFK BF NEBEK (Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ) gondoskodik.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com