Szexuális visszaélések miatt vádat emeltek egy volt pap ellen Kecskeméten

Többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonyával elkövetett szexuális visszaélés miatt vádat emeltek Kecskeméten egy volt pappal szemben, aki a hittan csoportjába, illetve az általa vezetett ifjúsági közösségbe járó fiúgyermekekkel szexuális kapcsolatot folytatott.Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint "a volt egyházi személy" Bács-Kiskun vármegyei szolgálata során aktívan bekapcsolódott az egyház ifjúsági közösségi életébe, több csoport szervezője volt. Fiúgyermekek rendszeres látogatói voltak a plébánián kialakított közösségi térnek. A férfi hittant tanított, a szertartásokon segítőként foglalkoztatott több vele kapcsolatba került kiskorút.
    

"Megismerve a családi és anyagi körülményeiket, több fiút pénzzel, élelmiszerrel vagy más ajándékokkal támogatott, amely juttatások adását a plébánián történő látogatáshoz kötötte. A férfi a fiúgyermekekkel a közösségi levelezési oldalon is kapcsolatban állt, ahol bizalmasan becézgetve őket, találkozásokat sürgetett velük" - olvasható a közleményben.
    

A vádirat szerint a férfi 2019. és 2022. között négy kiskorúval végzett szexuális cselekményt, ketten közülük tizennégy év alattiak voltak. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló kiskorúak zavarukban eltűrték a vádlott cselekményét. Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat.
    

Emellett a férfit a törvény kötelező rendelkezése alapján végleges hatállyal el kell tiltani minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzi, illetve kiskorúval egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com