Szexuális zaklatással vádolják Michael Jackson énekest

Wade Robson eddig várt, hogy benyújtsa a dokumentumokat, amik igazolják, hogy a 2009-ben elhunyt előadó, 1990 és 1997 között molesztálta.Wade RobsonSokan azt hitték, hogy a rendőrség lezárta a nyomozást Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyében, de a téma újra előkerült, mert Wade Robson dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy az énekes 7 éven keresztül zaklatta.

Wade Robson tavaly lépett ki a nyilvánosság elé azzal, hogy Michael Jackson, aki 2009-ben meghalt, 7 és 14 éves kora között molesztálta. A férfi azonban csak most írta le részletesen, hogy mi történt. A vádak között szerepel, hogy az énekes anális és orális szexre kényszerítette a gyereket.

A dokumentumokból az is kiderült, hogy az énekes nemcsak szexuális aktusra kényszerítette a kisfiút a Santa Barbara megyei birtokán, hanem zsarolta is a gyereket, akinek azt mondta, hogy mindkettejük karrierjének vége, ha Robson elmondja, hogy mit művelnek.

Michael-Jackson-Wade-RobsonAz ügy furcsasága azonban az, hogy évekkel ezelőtt, a rendőrség kihallgatta a férfit. Robson akkor tagadta, hogy az énekes molesztálta volna. Jackson hagyatéki gondnoka erre hivatkozva kérte a bíróságot, hogy hagyják figyelmen kívül a felperes dokumentumait.

Robson azzal magyarázta az évekig tartó hallgatását, hogy kétszer volt idegösszeomlása, és azok után vett részt terápián, amiből végül elég erőt nyert ahhoz, hogy a nyilvánosság elé álljon. A bíróság egyelőre nem döntötte el, hogy foglalkozik-e az üggyel, vagy sem.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com