Szijjártó: a kormánynak nincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben

A kormánynak továbbra sincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben, az erről szóló hírek nem bizonyultak igaznak - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy már öt, magyar állampolgársággal rendelkező túszról lehet tudni, miután nemrég egy újabb felnőtt fogolyról érkezett értesítés.
    

Kitért arra is, hogy egyes sajtótermékek a kormány hibájaként tüntették fel azt, hogy eddig nem tudtak ezekről a személyekről. Ezzel kapcsolatban "minimális korrektséget" kért, s rámutatott, hogy kizárólag akkor tudhatnak a magyar hatóságok túszokról, ha arról az izraeli fél vagy a hozzátartozók tájékoztatást adnak. "Mivel több esetben fordult elő, hogy a komplett család emberrablás áldozatává vált, ezért nem volt, aki értesítsen minket, csak később a tágabb család, ahogy próbálták felkutatni a rokonok helyzetét, jött rá arra, hogy az adott személyt túszul ejtették, és akkor jelezték azt számunkra.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

De van olyan sajnálatos eset is, ahol a túszul ejtett személy komplett családja meghalt" - mondta.
    

"Így elvárni tőlünk azt, hogy korábban tudjunk arról, hogy ő túsz, mint ahogyan azt valaki jelzi, finoman szólva is inkorrektség egyes médiumok részéről" - fogalmazott. "Amikor emberek vannak életveszélyben, emberekről nem tudni, hogy élnek-e vagy halnak, akkor ilyen piti politikai haszonszerzésbe belemenni, az azt hiszem, hogy még ezen a szinten is talán méltatlannak nevezhető" - tette hozzá.
   

A miniszter leszögezte, hogy a kormány folyamatos kapcsolatban van a túszok felderítésével foglalkozó izraeli munkacsoporttal. "Mind az öt, magyar állampolgársággal rendelkező személy fenn van azon a listán, akikkel kapcsolatban ezt a munkát folyamatosan végzik az izraeli hatóságok" - jegyezte meg. "Van egy harmadik ország, amely rendszeresen közvetítőként jár el a térségben, és már több biztonsági kihívás közepette sikerült olyan eredményeket elérniük, ami emberek életének megmentésével járt. Ennek a harmadik országnak a külügyminiszterével a múlt héten pénteken beszéltem. Ők közvetítőként próbálnak a Hamásznál közbenjárni annak érdekében, hogy ezek a túszok minél előbb kiszabaduljanak. Ők is most már mind az öt magyarról tudnak" - jelentette ki.
    

"Arra kértem a külügyminiszter kollégát, hogy figyeljenek rájuk, ő erre ígéretet tett, és arról biztosított engem, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a közvetítői tevékenységük során ezen, magyar állampolgársággal rendelkező személyekre is figyelmet fordítsanak" - fűzte hozzá. Szijjártó Péter közölte, hogy jelenleg tizenöt, magyar állampolgársággal rendelkező személyről tudni a Gázai övezetben, akik egyelőre sok ezer más külföldi állampolgárral együtt nem tudják elhagyni a területet.
    

Aláhúzta, hogy velük folyamatos a kapcsolattartás, ez viszont egyre nehezebb a távközlési szolgáltatás, az internet és az áramellátás akadozása, valamint a gyakori helyváltoztatás miatt. "Legutóbb a tegnapi nap folyamán tudtunk beszélni mindannyiukkal, és akkor épségben voltak, ez a legutolsó információnk rólunk" - mondta. Kiemelte, hogy fontos lenne minél előbb biztonságban tudni az érintetteket, ami már egyszer majdnem sikerült is, amikor a három átkelési pont közül kettőn is átjutottak Egyiptom felé, de a harmadikon már nem tudtak, mivel figyelmeztetés érkezett egy esetleges térségbeli légitámadással kapcsolatban, ezért vissza kellett fordulniuk.
    

Továbbá tudatta, hogy előző héten tárgyalt egyiptomi kollégájával, aki biztosította arról, hogy be fogják engedni a magyar állampolgárokat, amennyiben erre adottak lesznek a biztonsági és jogi feltételek. "Tehát úgy látom, hogy ez nem az egyiptomiakon múlik jelenleg, egyszerűen nem tudják elhagyni ezek az emberek a gázai övezetet. Sajnos több ezren vannak ebben a helyzetben" - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com