Szijjártó: egy sérült életveszélyes, kettő nagyon súlyos állapotban van (2. rész)

Tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetnek, tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet - közölte szombat délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Jelezte: nagyjából mostanra állt össze a sértetlenek listája, és "nagyjából végleges" a kórházban ápoltaké. A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve Szijjártó Péter elmondta, hogy a balesetről tájékoztatta az államfőt és a miniszterelnököt.

A kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja - közölte.

A magyar diplomácia vezetője azt mondta, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a balesetet, de az olasz rendőrök nem találtak féknyomot. Arról is ellentétesek az információk, hogy hányan ültek a buszon, amely Velence és Verona között az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, ami után rendkívül gyorsan terjedő, sűrű, fullasztó füstöt okozó tűz ütött ki a jármű első részében - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy hajnalban a milánói magyar főkonzul és egy munkatársa Veronába érkezett, ahol három kórházban ápolják a sérülteket. A többieket a veronai polgármester közreműködésének köszönhetően a város déli részén szállodában helyezték el, hozzájuk már kirendeltek pszichológust - tette hozzá. Már négy magyar diplomata van a helyszínen, két nagyon tapasztalt konzul pedig útnak indult Budapestről; egyikük olaszországi tapasztalatokkal rendelkezik, míg a másik korábban hasonló válsághelyzetekben állt helyt.

A római konzult ugyancsak a helyszínre küldte, a tárca közigazgatási államtitkára pedig vasárnap érkezik Veronába. Vasárnap kezdődik munkájuk különösen nehéz része, a holttestek azonosítása és a halotti anyakönyvi kivonatok kiadása - ismertette Szijjártó Péter. A szülők a milánói főkonzulátus ügyeleti számán is (00-39/339-62-517) érdeklődhetnek gyermekük állapotáról - tette hozzá.

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy beszélt annak a budapesti gimnáziumnak az igazgatójával, amelynek diákjai balesetet szenvedtek, de az intézményt nem nevezte meg. (Sajtóhírek szerint a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának résztvevőit érte baleset, amit alátámaszt az is, hogy szombaton a VI. kerületi középiskola épületére gyászlobogót tűztek ki.)

Szijjártó Péter közölte: az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, valamint vezető főorvosa is a helyszínre indult, de konzultált a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatójával is, és az intézmény kész a hazaérkező sebesültek fogadására. Szólt arról is: Olaszország miniszterelnöke részvétét nyilvánította a római magyar képviseleten keresztül, és így tett a lett külügyminiszter is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com