Szijjártó Péter: a nemzetközi közösségnek fel kell lépnie a közel-keleti eszkaláció elkerülése érdekében

A nemzetközi közösségnek együttes erővel kell fellépnie az izraeli-palesztin konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, felelősségteljes viselkedésre van szükség, ugyanis a helyzet könnyen példátlanul súlyos humanitárius katasztrófához vezethet - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az ománi Maszkatban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) közös tanácsülésén arról számolt be, hogy Magyarországot rendkívüli aggodalommal töltik el az izraeli terrortámadások és ezek következményei, amelyek könnyedén elvezethetnek akár a történelem egyik legnagyobb humanitárius katasztrófájához is.
    

Úgy vélekedett, hogy mindez a lehető legrosszabb időben történt, miután épp megkezdődött a helyzet normalizálásának folyamata, a felek jelentős lépéseket tettek a béke irányába, és most az eredmények veszélybe kerülhetnek, semmissé válhatnak. Fontosnak nevezte a Közel-Kelet hosszú távú, fenntartható békéjét és kijelentette, hogy a nemzetközi közösségnek együttes erővel kellene fellépnie az eszkaláció elkerülése érdekében, a világpolitika összes szereplőjének felelősségteljesen kellene viselkednie.
    

Szijjártó Péter felszólalásában aláhúzta, hogy a GCC tagállamainak jelentős szerepük lehet az eszkaláció elkerülésében, a hat ország beavatkozása korábban is számos alkalommal pozitív és stabilizáló hatással bírt különböző regionális konfliktusok esetén. Reményét fejezte ki, hogy ezúttal is számíthat a világ az öböl menti országok "stabilizáló és közvetítői" erőfeszítéseire, ez ugyanis hozzájárulhatna a válság rendezéséhez, ezáltal pedig az európai biztonsági helyzet javításához is.
    

Közölte, hogy napjainkban minden korábbinál nagyobb szükség van a szövetség megerősítésére, az EU és a GCC közötti együttműködés szorosabbra vonására. Ezért minél előbbi tárgyalásokat sürgetett azon ügyekben, amelyek ezt elősegíthetik, például a vízummentességet és a szabadkereskedelmi egyezséget illetően. "Az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács együttműködés nagyon fontos eszköz lehet a humanitárius válságok megoldásában világszerte" - mondta.
    

A miniszter arra is kitért, hogy Európa súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe az ukrajnai háború és a fokozódó migrációs nyomás miatt is, Magyarország ráadásul pont a kettő metszéspontjában fekszik. "Mindannyian jól tudjuk, hogy a migrációs áradatok első számú kiváltó okai a fegyveres konfliktusok, a háborúk, a növekvő terrorfenyegetettség. És a globális biztonsági helyzetnek közvetlen kihatása van az Európai Uniót érő bevándorlási nyomásra" - hangsúlyozta.
    

Leszögezte, hogy amikor javul a világ biztonsági helyzete, akkor enyhül a migrációs nyomás az EU-ban, amikor romlik, akkor pedig erősödik. "Mind ismerjük a következményeit a jelenségnek, legyen szó a párhuzamos társadalmak létrejöttéről, legyen szó a terrorfenyegetettségről, legyen szó a társadalmi integráció kudarcáról" - sorolta. "Ez az egyik oka annak, hogy miért is érdekelt abszolút Európa abban, hogy a lehető legtöbb fegyveres konfliktust sikerüljön békés úton rendezni" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com