Szijjártó Péter: Magyarország felajánlotta segítségét a törökországi földrengés utáni mentésben

Magyarország felajánlotta segítségét a törökországi földrengést követő mentésben, így amennyiben a helyi hatóságok ezt igénylik, akkor ötven fős egység indul azonnal útnak, hogy segítse a túlélők utáni kutatást - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető aggodalmát fejezte ki a Törökországból érkező hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint több százan vesztették életüket, s ezrek sérültek meg a tíz tartományt is megrázó földrengésben.  "Törökország, a török nemzet Magyarország és a magyar nemzet barátja. Természetes, hogy ebben a bajban is török barátaink mellett állunk, és segítünk, amiben tudunk" - szögezte le.
   

"A belügyminiszter felvette a kapcsolatot török kollégájával, és Magyarország egy, kutatásban és mentésben komoly tapasztalatokat szerzett egységet ajánlott fel" - tette hozzá. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ez az egység már indulásra kész, és amennyiben a törökök jelzik a fogadókészségüket, valamint azt, hogy hol számítanak segítségre, akkor a csapat azonnal útnak indul.
   

 "Reméljük, hogy ezek a törekvések sikeresek lesznek, és sikerül elejét venni az áldozatok számának nagy arányú növekedésének, hiszen ilyenkor mindig az a veszély egy-egy nagy földrengés után, hogy a romok alatt lévőket nem tudják időben kimenteni" - mutatott rá. Magyarország tehát készen áll segíteni, és amennyiben a törökök jelzik az erre vonatkozó készségüket és igényüket, a magyar mentőcsapat azonnal megindul, hogy segítséget nyújtson török barátainknak - összegzett a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com